Belföld

Új időszámítás az agráriumban

Agricultural plan on the laptop

Novemberben az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta azt a jogszabályt, amely teljesen új alapokra fogja helyezni a magyar agrárgazdaság adózási és szerkezeti alapjait – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a kormány Facebook oldalán szerdán reggel közzétett videóban.

    Győrffy Balázs ismertette, hogy a NAK által kezdeményezett és a társtárcákkal együtt az Országgyűlés elé terjesztett jogszabály három új működési formát kínál a gazdálkodók számára: a megváltoztatott őstermelői rendszert, az őstermelők családi gazdaságát, illetve a családi mezőgazdasági társaságok rendszerét.
    A kedvezmények az adózási oldalon és az adminisztráció könnyítésében egyaránt tetten érhetők, és abban bíznak, hogy ezek a változások magasabb hozzáadott érték előállítására ösztönzik majd a termelőket, és nyilvánvalóan így a versenyképességük, a jövedelemtermelő képességük is javul majd – tette hozzá.
    A NAK elnöke kiemelte, hogy szerették volna a részletszabályokat személyesen, fórumokon elmondani az érintetteknek, de mivel erre most nincs lehetőség, így az online térben digitális fórumokkal próbálják pótolni, és a www.nak.hu/csg oldalon elérhetőek a részletszabályok.    
    A videóban megszólalt egy családi gazdálkodó, Baki Róbert is, aki szerint a társadalomnak már régóta szüksége volt egy új adózási politikára,  mert még a régi, rendszerváltás-korabeli adózási rendszerrel küszködtek. Az új adózási rendszer lehetővé teszi, hogy a gazdák azzal foglalkozzanak, ami a feladatuk: állatokat neveljenek, növényt termeljenek és minőségi élelmiszert biztosítsanak az ország minden lakosának – mondta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor