Külföld

Koronavírus – Rendkívüli felhatalmazást adott az amerikai FDA a plazmakezelésekre

Scientists working on covid-19 vaccine

Rendkívüli felhatalmazást adott az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyelet (FDA) a koronavírusos betegek vérplazmakezelésére – jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap este a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén.

A felhatalmazás értelmében a Covid19-ből felgyógyultak antitesteket tartalmazó vérplazmájával kezelhetik a kórházban ápolt betegeket. Egyes eddigi kísérletek szerint ugyanis ezzel a módszerrel a lehető legrövidebb idő alatt kiirtható a fertőzött szervezetből a vírus, és a kezelés egyben csökkenti a beteg egyes szervi károsodásainak mértékét is. Donald Trump hatékony terápiának és “nagyobb áttörésnek” nevezve a plazmakezelést. Elmondta azt is, hogy az FDA felhatalmazása a kezeléshez történő minél szélesebb körű hozzáférést is előírja. A döntés bejelentésekor jelen volt Stephen Hahn, az FDA vezetője is.  

Az FDA bizonyos feltételek mellett – klinikai vizsgálatok során vagy reménytelen állapotú betegeknél – már eddig is alkalmazta ezt a gyógymódot. A gyógyszerfelügyelet adatai szerint eddig mintegy 64 ezer amerikai kapott ilyen vérplazmát.

Steve Gottlieb, az FDA korábbi vezetője vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva szintén elismerően beszélt a vérplazmás kezelés hatékonyságáról, de leszögezte, hogy az nem lassítja majd a járvány terjedését.  A plazmakezelésről szóló bejelentésre azt követően került sor, hogy Donald Trump szombaton egy Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy “a mély állam, vagy bárki az FDA-nél nagyon megnehezíti a gyógyszergyártóknak az oltóanyagok és terápiák kipróbálását embereken”. Hozzáfűzte: “nyilvánvalóan abban reménykednek, hogy a választ november 3-a (az elnökválasztás) utánra halasztják”.

A sajtóértekezleten Trump bejelentette azt is, hogy nemcsak Kaliforniát, hanem a Marco hurrikán sújtotta Puerto Ricót is katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította, szövetségi anyagi forráshoz juttatva ezzel a szigetet.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elérte Európát az iráni háború, lángokban áll egy izraeli fegyvergyár Csehországban

cs3-szerkeszto

Távozott a legenda: elhunyt Chuck Norris

cs3-szerkeszto

Elege lett a Molnak és a Shellnek: mostantól korlátozzák a tankolást a benzinkutakon

cs3-szerkeszto

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Robert Fico: Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, ha szükséges

cs3-szerkeszto

Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Kilőttek az olaj- és gázárak: energiapiaci sokk fenyegeti Európát

cs3-szerkeszto

A háború elérte Európát is: Irán megtámadta a briteket!

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto