Térség

Nincs madárinfluenza veszély térségünkben

Hens in field organic farm. Free range chickens on a lawn

A madárinfluenza egy vírusos megbetegedés, amely egy a madarak szervezetéhez alkalmazkodott influenza vírus okoz. Ez nem jelenti azt, hogy az emberre nem veszélyes, sőt, vannak olyan törzsek, amelyek igen nagy veszélyt jelentenek az emberek számára. Mindezek ellenére Európában ennek viszonylag kicsi az esélye, az állatokkal való szoros kontaktust kerülő állattartási gyakorlat és a baromfiból származó termékek fogyasztási szokásai miatt. Ha azonban valahol felüti a fejét, egyik állományról a másikra terjedhet, a rövidebb távolságra szálló por, pihe, és az állatokkal való érintkezés során. Az időjárási viszonyok is befolyásolhatják a terjedését, hiszen szeles időben gyorsabban terjedhet. Nagyobb távolságok esetében a községek között a terjedésben a legnagyobb szerepe a területen folyamatosan jelen lévő, gazdaságból gazdaságba járó emberek, járművek és eszközök mozgásának van. Az idei évben, térségünkben is megjelent ez a kórokozó.

A NÉBIH hivatalos tájékoztatása alapján, áprilisban jelent meg. Elsőként, Kisteleken igazolták laboratóriumi keretek között a vírus jelenlétét, április 14-én egy kacsa állományban majd 24-én pedig egy lúd állományban. Szentesen és Csongrádon, április 30-án egyszerre összesen 3 telepen volt jelen a betegség. Az említett három településen ennek következtében, összesen 10.800 pulyka, 6.088 kacsa, és 7.400 lúd leölését rendelték el a szakemberek.

Ugyanakkor örvendetes, hogy térségünkben április 30-a óta, újabb kitörés nem volt tapasztalható a vizsgálatok alapján, tudtuk meg: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalának tájékoztatása alapján.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2

Segítsünk együtt a tanévkezdésben – tanszergyűjtés indult a rászoruló gyermekeknek

cs3_szerk2

Átadták a Versenyképes Járások Program támogatói okleveleit

cs3_szerk2

Vissza nem térítendő pályázatot hirdet az Agrárminisztérium 10 milliárd forintos keretösszeggel

kissferenc

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

Jótékonysági tanszergyűjtés

kissferenc