Belföld

Változik a vasúti közlekedési rend a pünkösdi hosszú hétvégén

Signal in a German rail yard

Változik a vasúti menetrend a hosszú hétvégére, és szombattól életbe lép a balatoni előszezoni menetrend is, ugyanakkor a díjszabás is változik – közölte a MÁV-Start az MTI-vel csütörtökön reggel.

    Május 31-én az ünnepnapra, június elsején a vasárnapra, 2-án már a szokásos munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.
    A pünkösdi hosszú hétvégén 180 InterCity járat több kocsival közlekedik a szokásosnál. A szegedi és pécsi InterCity-khez két kocsival többet kapcsolnak. A hosszú hétvégén a Balaton irányába közlekedő távolsági vonatok is több, hat-nyolc kocsival állnak forgalomba, a legnépszerűbbek pedig akár 10 kocsival is hosszabbak lesznek.
    Szombattól a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni rendben közlekednek a vonatok a Balaton környékén.
    A dél-balatoni (Budapest-Székesfehérvár-Keszthely) vonalon kétóránként indulnak gyorsvonatok, a csúcsidőszakokban pedig sebesvonatok is forgalomba állnak, érintik a kisebb forgalmú állomásokat és megállóhelyeket. Hétköznapokon oda és vissza is 10-10, míg hétvégén 14-14 közvetlen gyors- és sebesvonat jár majd.
    Az észak-balatoni (Budapest-Székesfehérvár-Tapolca) vonalon naponta mindkét irányban 3-3 gyorsvonat és 1-1 sebesvonat közlekedik. Hétvégéken további 2 pár gyorsvonat biztosítja a közvetlen kapcsolatot a Balaton északi partjához.
    A hétvégi csúcsidei időszakban a gyorsvonatok 8-9 kocsis szerelvényekkel közlekednek. A kerékpáros utasok számára minden vonatban rendelkezésre áll 8 kerékpárhely, ezen felül több nagy kapacitású bicikliszállító kocsit állít forgalomba a vasúttársaság.
    Közölték azt is, hogy a járványhelyzetre való tekintettel az utasok védelme és a kellő 1,5 méteres távolság betartása érdekében plusz kocsikat kapcsolnak a Balaton partján közlekedő vonatokhoz. Ezzel egyidejűleg a balatoni vonatok a távolsági forgalomban vonathoz kötött pótjegy megváltásával vehetők igénybe.
    A feláras kocsikban – a felárköteles szakaszon – az ülőhelyek körülbelül 50 százalékát értékesítik, a vonathoz kötött pótjegy ára megegyezik a korábban alkalmazott gyorsvonati pótjegy árával. Felhívták a figyelmet, hogy a bérlettel, illetve a START Klub kártyával rendelkezőknek is pótjegyet kell venniük az érintett vonatokon és szakaszokon.
    Nem kell pótjegyet váltani az északi parti tapolcai gyors- és sebesvonatokra Székesfehérvár és Tapolca között, a déli parti sebesvonatoknál Székesfehérvár és Keszthely között, továbbá a déli parti nagykanizsai és keszthelyi gyorsvonatokra, a Siófok és Nagykanizsa, Siófok és Keszthely közötti szakaszokra. A Balaton partja mentén utazóknak nem kell pótjegyet váltaniuk.
    A közlemény szerint május 29-től szeptember 30-ig kedvezményes jegyekkel is lehet utazni a névre szóló Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű napijegyekkel. Ezek korlátlan utazást biztosítanak a Balaton parton utazóknak az érvényesség kezdetétől számított 24, illetve 72 óráig, és érvényesek a Tapolca-Sümeg szakaszra, valamint a vasúttársaság által üzemeltetett balatonfenyvesi kisvasútra is.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto