Belföld

Estétől zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Dramatic sunset sky approaching thunderstorm clouds.

Estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésében.

A hidegfront átvonulásával északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék. Az eső, illetve a záporok mellett helyenként zivatar, heves zivatar is előfordulhat. A zivatarokat viharos – a heves zivatart akár 90 kilométer/óránál is erősebb – szél és jégeső kísérheti.
    A napközben megerősödött szél még az éjszaka első felében is nagy területen erős lesz, néhol viharoshoz közeli. Kedd délelőttig további viharos lökések várhatók északnyugaton, illetve a Dunántúli-középhegység térségében, majd a déli órák környékétől fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
    A zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre.
    Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére az erős szél miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
    Az előrejelzés szerint kedd hajnalban 6-16 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugaton lesz hűvösebb, délkeleten enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13-18 fok között valószínű, de a tartósabban felhős délnyugati tájakon 12 fok is lehet.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto