Kistelek

Mosó-szárítógépeket és speciális eszközöket kaptak a kisteleki intézmények

Félmillió forintot ajánlott fel egy vállalkozó, az adományt a kisteleki önkormányzat nyolcszázezerrel kiegészítette, a beszerzett felszerelések a gondozási központ, az egészségügyi központ és a járványidőszak alatt rendelő gyermekorvos munkáját segítik

Forgóné Molnár Mária és Forgó Gábor családi vállalkozása kereste meg Nagy Sándor polgármestert, hogy ebben a nehéz helyzetben 500 000 Ft-tal tudnának segíteni a városnak, a városi intézményeknek. Az adományozóval megállapodás született, majd a támogatás átutalását és az önkormányzati forrás hozzárendelését követően megtörténhetett a szükséges eszközök beszerzése.

Az egyeztetések eredményeképpen a Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat számára egy mosó-szárítógép, egy speciális gőzölős porszívó, egy gőzölős vasaló, egy érintésmentes lázmérő, egy mosogatógép és munkaruhák, köpenyek beszerzése történt meg. Ezek segítségével gyorsabban és hatékonyabban tudják biztosítani a megfelelő higiéniai körülményeket, egyben biztonságosabbá válik az ott dolgozók munkája – tudtuk meg a kistelekjaras.hu Piacsekné Erzsikétől, a gondozási központ vezetőjétől.

Az intézményvezető többször is kifejezte köszönetét és háláját az adományozóknak a segítségért, és egyben hálás köszönetet mondott a Lelkes Ökotanyának és Szabó Máténak, aki homoktövis készítményekkel ajándékozta meg a Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálatot.

Az Egészségügyi Központ számára egy mosó-szárítógép került megvásárlásra, a járványidőszak alatt rendelő gyermekorvos pedig védőfelszerelést kap a felajánlott támogatásból és az önkormányzati forrásból, mely utóbbi ez esetekben közel 800 000 Ft-ot jelentett.

Az önkormányzat és az intézmények nevében ezúton is köszönetet mond a felajánlásért és a támogatásért Nagy Sándor polgármester.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

cs3-szerkeszto

Rendkívüli intézkedéseket vezetnek be Kisteleken az energiaválság miatt

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Kistelek 250: gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket az idei búcsú- és aratóünnep

cs3-szerkeszto

Elkezdődött a kisteleki pumpapálya kivitelezése

cs3-szerkeszto

Új csoportszobával bővül a kisteleki Szivárvány Óvoda

cs3-szerkeszto

Kistelek keresi a térség legjobb énekeseit – indul a „Te vagy a HANG!” verseny

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto