Belföld Koronavírus

Kovács Zoltán: hétfőtől lesznek hatályosak a változások

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.

    Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.
    Azt mondta: május 4. fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása “mindannyiunk által vágyott”, a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés.
    A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön – tette hozzá Kovács Zoltán.
    Kiemelte: Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, a fertőzések mintegy 60 százalékát itt regisztrálták. Ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat.
    Kovács Zoltán szólt arról is, hogy az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma. Azt mondta: a magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa.
    Hangsúlyozta: ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról-órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását – mondta.
    Az államtitkár kijelentette: Nyugat-Európa egyes országaiban késve hozták meg a védekező intézkedéseket. A Magyarországon bevezetett korlátozások azért is voltak enyhébbek – tette hozzá -, mert kellő időben hozták meg a szükséges intézkedéseket, így sikerült kontroll alatt tartani a betegség terjedését.
    Orbán Viktor szerda este jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép. Az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Budapesten és környékén a kijárási korlátozások érvényben maradnak. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek. Példaként említette, hogy az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedési járatokon kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Köszöntjük az ápolókat és köszöntjük munkájukat! 

cs3_szerk2

64%-kal győzött a Fidesz-KDNP jelöltje vasárnap

cs3_szerk2

Sokkoló egybeesések sora utal rá, valójában Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán kémbotrány főszereplői

cs3_szerk2

Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + VIDEÓ

cs3_szerk2

Elválik Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, aki le is mond minden pozíciójáról

cs3_szerk2

Megszületett a döntés: A kormány kiterjeszti az árrés-szabályozást, 15 százalékos árrésstop jön a háztartási árucikkekre

cs3_szerk2

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a kormánybuktató, mindent leleplező hangfelvételét

cs3_szerk2

Valóra válhat Európa rémálma: Brüsszel döntése ársokkhoz és újabb energiaválsághoz vezet

cs3_szerk2

Szintet lépett az aszály elleni védekezés Magyarországon + VIDEÓ!

cs3_szerk2