Koronavírus Szentes

Szentesen napi szintű online sajtótájékoztatóval intézkednek

Már-már rutinszerűen alakul a rendkívüli viszonyok között a mindennapi helyzet Szentesen is, ahol a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban – a vezetőség tájékoztatása szerint – felkészültek a térség koronavírusos betegeinek fogadására. Több vállalkozói és civil kezdeményezés is elindult.

Vannak olyan vállalkozók, akik étellel segítik az egészségügyi dolgozók munkáját, és egy civil kezdeményezésnek köszönhetően az idősek ellátása is rendre megtörténik, legyen szó bevásárlásról, csekkbefizetésről vagy egyéb az életvitelhez szükséges tennivalóról.

Ilyen a szentesi ember, segít, főként, ha azt látja, hogy az önkormányzat nincs a helyzet magaslatán, viszont online rendszeresen tájékoztatja a „tömeget”. No igen, van ügyfélfogadási rend a városházán, a bevásárlásra azonban csak egy megkeresés ment ki a boltokhoz az önkormányzattól, hogy segítsenek a lakosok ellátásában árukiszállítással. A város vezetője viszont – mint elmondta tegnapi videójában – büszke a szentesiekre. Bár a helyzetet nem tudja megoldani, de véleménye szerint a boltok felé intézett kiszállításra vonatkozó kérése megoldást jelent a boltok forgalmára is.

Tervek azonban vannak. Beláthatatlan időpontban – hiszen erről nem szól a híradás



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strucctojásos lecsó is készült a 24. Szentesi Lecsófesztiválon

cs3_szerk2

Szentesi diáklány tarolt Barcelonában – kétszeres világbajnok lett Blahó Szilvia

cs3_szerk2

A szentesi Mi Hazánk cáfolja a Tisza-támogató trágár szennyoldal állításait

cs3_szerk2

Folyami hajós kiképzés kezdődött a szentesi katonák részvételével

cs3_szerk2

A szentesi Szőke András: Van, akiben a vidék megemlítése is értetlenséget szül

cs3_szerk2

Cicák és vikingek a Lecsófesztiválon – a Domján Optika nem aprózta el a mókázást

cs3_szerk2

Szentes testvérvárosában kirándulnak Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3_szerk2

A bizalomvesztett pártok így hozzák létre a balhépolitikát: Varga Ferenc ismét átveri a választókat

cs3_szerk2

Jön az I. Szentesi KK Amatőr Mix Röplabda Kupa

cs3_szerk2