Belföld Koronavírus

Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország egészére

Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.

Közölte azt is, hogy beutazási tilalmat rendeltek el Olaszországra, Kínára, Dél-Koreára és Iránra. A fertőzött területekről csak a magyar állampolgárok léphetnek be az országba, ők karanténba kerülnek.

A szlovén és osztrák határon határellenőrzés lesz – tette hozzá.

A száz főnél nagyobb zárt terű tömegrendezvényeket nem lehet majd megtartani – fűzte hozzá.

Azt is mondta, jelentős és súlyos gazdasági következményei lesznek a kialakult járványnak.

Beszélt arról is, hogy az iskolákat még nem indokolt bezárni, az egyetemek ugyanakkor átállnak a távoktatásra.

A kormány célja, hogy mindent megtegyen a megelőzés érdekében.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto