Térség

Két személyautó frontálisan ütközött Hódmezővásárhelyen

Hárman sérültek meg, amikor két személyautó frontálisan ütközött össze Hódmezővásárhelyen.

A Jókai utcán haladt a piros Citroen, amikor a neki balról a Szent László utca felől érkező szürke Opel nem adott neki elsőbbséget. Elé kanyarodott és a két autó frontálisan összeütközött. A balesetben a Citroen-ben utazó férfi és nő, míg az Opelben egyedül ülő sofőr sérült meg, a mentők mindannyiukat kórházba szállították.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útzár volt érvényben.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óvatosan a volán mögött: Katonai gépjárműforgalom várható Szentes és térsége útjain

cs3_szerk2

Szemeket az égre, ma este teljes holdfogyatkozás lesz

cs3_szerk2

Szentes és Csongrád környéki tanyák fejlesztésére is lehet támogatást igényelni

cs3_szerk2

Ingyenes lovasélmény hátrányos helyzetű gyerekeknek a Felgyő és Térsége Lovas Egyesület táborában

cs3_szerk2

Szijjártó Péter: Kitiltják Magyarországról a Barátság kőolajvezeték elleni támadást végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát

tk_arpad

Napokon belül útra kelnek a gólyák – már gyülekeznek a térségben

cs3_szerk2

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2