Belföld

Az öntözés és a digitalizáció is a versenyképességet növeli

A mezőgazdaság teljesítményének növeléséhez az állattenyésztési ágazat megerősítése, a digitalizáció elterjedése és az öntözött területek növelése is szükséges – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Jászapátiban tartott gazdafórumon, a tárca közleménye szerint.

Kiemelte, hogy bár a magyar mezőgazdaság élelmiszer-kibocsátása akár 25 millió ember egészséges, biztonságos élelemmel való ellátására is képes lenne, jelenleg 15 millió embert tud ellátni.
    A következő években az agrárkormányzatnak azért kell dolgoznia, hogy a gazdatársadalom megerősödjön. Ehhez biztonságos, kiszámítható termelési környezet, támogató politika és jövedelmező gazdálkodás szükséges – hangsúlyozta az államtitkár.
    A versenyképesség növelése érdekében tett jelentős lépésnek nevezte az öntözésfejlesztést, hozzátéve, hogy az év elején elfogadott törvény meggyorsítja és megkönnyíti az öntözést tervező gazdák számára az engedélyezési eljárást. A cél, hogy a jelenlegi, alig 100 ezer hektárnyi öntözött terület a következő tíz évben 200 ezerre nőjön.

    A klímaváltozásra az öntözésfejlesztés mellett az erdősítés gyorsítása is megfelelő válasz az államtitkár szerint, aki emlékeztetett, a kormány elkötelezett abban, hogy az ország fásított területének aránya 27 százalékra emelkedjen.
    Farkas Sándor elmondta: a mezőgazdaság kibocsátása 2019-ben elérte a 2789 milliárd forintot, ebből a növénytermesztés részesedése 56,7 százalék, az állattenyésztésé 36,3 százalék volt. Az agrárexport értéke 2019. január-november között 8,7 milliárd eurót tett ki, ez 9 százalékkal magasabb 2018 azonos időszakához képest.
    A beruházások értéke 2019 első három negyedévében 301 milliárd forint volt, 15 százalékkal magasabb a 2018-as év azonos időszakához képest. Évről-évre emelkedik a mezőgazdasági gépek iránti kereslet: a tavalyi  első három negyedévben 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket a gazdák – ismertette az államtitkár. Hozzátette: mindez azt mutatja, hogy az ágazatban van fejlődésre való készség és képesség.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk

cs3-szerkeszto

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto