Sándorfalva

Komoly eszközt vettek a sándorfalvi polgárőrök

A közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében a sándorfalvi polgárőrök olyan kamerát szereztek be, amivel jelentősen megkönnyítik a rendőrök munkáját.

A kis mobiltelefonra hasonlító eszközön működő rendszer a kamerája előtt elhaladó járművek mindegyikét ellenőrzi és jelzést ad azoknál, ahol problémát talál.

A rendszámfelismerő rendszerrel, ami a Sigmoid ZsaruCar névre hallgat, ki lehet szűrni, még a legnagyobb forgalomban is, a lopott, vagy egyéb bűncselekmény miatt körözött gépjárműveket, műszaki érvényesség nélkül közlekedő gépjárműveket, valamint a forgalomból kivont gépjárműveket.

A helyi rendőrök is nagyon örülnek annak, már a mi településünkön is van ilyen eszköz, mert ennek köszönhetően sokkal eredményesebben tudnak dolgozni.

Forrás, fotó: sandorfalva.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb felújított kerékpárút szakaszt adtak át Sándorfalván

Szabó Viktor

Lángolt a nádas Sándorfalván

Szabó Viktor

Új üzletközpont épül Sándorfalván

Szabó Viktor

Csongrád, Sándorfalva és Szegvár iskolái is büszkén távozhattak a szegedi LEGO-versenyről

Szabó Viktor

Figyelem, robbantanak Sándorfalva térségében!

Szabó Viktor

Újabb kiállítást nyílt a sándorfalvi Galéria Medicinában, amelyen ezúttal is komoly témát boncolgatnak a festmények

Szabó Viktor

Átadták a sándorfalvi szupermenzát

Szabó Viktor

Aláírásokkal került közelebb Sándorfalva a felújított kerékpárúthoz

Szabó Viktor

Példamutatásból jeles: Sándorfalva is segíti a rendőrök munkáját

Szabó Viktor