Kistelek

Huszadik alkalommal nyílt meg a Téli Tárlat Kisteleken

Február 10-én, hétfőn este került sor a Kisteleki Művészeti Iskola kiállítótermében jubileumi, immár huszadik Téli Tárlatra. E húszból tizennyolc az „Őszi Tárlat” címet viselte, mígnem tavaly már Téli Tárlatként folytatódott tovább.

A megnyitót megelőzően már ismerkedett a tárlat közönsége a kiállított alkotásokkal, majd Szombathelyi Árpád, a Képzőművész Kör vezetője köszöntötte a megjelenteket.

A hagyományokhoz híven a Globe Vándorok Társulatának műsorára került sor, akik egy jelenet mellett egy dalt is előadtak a jelenlévőknek.

Az előadást követően Szombathelyi Árpád bemutatta a kiállító alkotókat, műveiket, valamint az alkotók által képviselt képzőművészeti jellegzetességeket, majd az ilyenkor szokásos vendéglátás mellett folytatódott a tárlat megnyitója.

A XX. Téli Tárlaton kiállító alkotók: Bitó György, Fodor Henriett, Gera Szilvia, Hajdú Zsanett, Hegedűs Fanni, Hódi Katalin, Jenei Norbert, Kothencz Kata, Kecsmár Mariann, Kovács Martina, Kunstár Zita, Mészáros Tamara, Mucsiné Anikó, Müller Anikó, Pálinkás Pál, Pete Lilla, Svihrán Éva, Skultéti Ilona,Szécsényi Szabina,Szombathelyi Árpád, Takó Mária,Vas Ágnes, Vass Márta, Zsótér Anna

A kiállítás megtekinthető 2020. március 6-ig tanítási időben 10-16 óráig. A kiállított művek megvásárolhatók!

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell számítani Kisteleken – mutatjuk, mikor!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Elátkozott csokoládé nyomában – halloweeni kalandra várják a bátrakat a Kisteleki Múzeumban!

cs3-szerkeszto

Kisteleken és Szentesen zárul a Cselekvő emlékezet hadisírgondozó program

cs3-szerkeszto

86 évesen is szépíti Kisteleket – egy idős néni példája még a polgármestert is meghatotta

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Sajtok, finom falatok és hajnalig tartó mulatság – jön a 26. Kisteleki Gasztronómiai Fesztivál!

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto