Csongrád

Helyben maradást és letelepedést ösztönző pályázatot írtak ki a csongrádi fiataloknak

Az EFOP – 1.5.3-16-2017-00001 azonosító számú, „Tisza-menti virágzás 2” című projekt keretében Csongrád Városi Önkormányzat letelepedést és helyben maradást ösztönző támogatás vonatkozásában pályázatot hirdet. A pályázat benyújtásának határideje 2020.01.22. 16.00 óra.

Az önkormányzat helyi munkavállalást ösztönző támogatás keretében olyan humán közszolgáltatásban dolgozó, vagy ott elhelyezkedni kívánó 18 – 35 év közötti pályázókat kíván támogatni, akik a településen lévő szakemberhiányt enyhítik munkájukkal. Ennek érdekében helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben – azaz Csongrád közigazgatási területén – élő, vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára. A Pályázati Felhívást és annak mellékleteit Csongrád Városi Önkormányzat Képviselő – testülete fogadja el. A pályázattal kapcsolatos teljes eljárást a Csongrád Városi Önkormányzat mellett működő pénzügyekért felelős bizottság bonyolítja le és koordinálja. (Pályázati kiírás megjelentetése, pályázati eljárás lefolytatása, döntés)

A letelepedést ösztönző támogatás pályázat útján nyerhető el. Az ösztönző támogatás igénybevételének feltétele, hogy a pályázó olyan szolgáltatási ágazatban dolgozzon mely a 2. sz. mellékletében meghatározásra került, továbbá Csongrád városában állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezzen vagy vállalja, hogy az ösztönző támogatás kezdetének időpontjától már csongrádi lakcímmel fog rendelkezni és Csongrád közigazgatási területén működő munkáltatónál humán közszolgáltatások nyújtására irányuló munkakörben foglalkoztatási viszonnyal rendelkezik vagy fog rendelkezni a támogatás szerződés megkötésének időpontjától, illetve egyéni vállalkozói tevékenységet folytat vagy fog folytatni a fenti időponttól a pályázati kiírással érintett humán közszolgáltatásban.

A támogatási program itt megtekinthető



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pünkösdi evezőcsaták a Kis-Tiszán, ahol 14. alkalommal rendezték meg a csongrádi sárkányhajó versenyt

cs3-szerkeszto

Átadták Csongrádon a jó tanuló–jó sportoló díjakat

cs3-szerkeszto

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A zene töltötte meg a Szentháromság téri parkot, ahol ismét nagy sikert aratott a TérZenePark Csongrádon

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Országos elismerést nyert a csongrádi Kertbarát Klub

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto