Kult

A Jégvarázs 2. lett minden idők legnagyobb animációs kasszasikere

A Disney Jégvarázs 2. című produkciója lett minden idők legnagyobb animációs kasszasikere: az alkotás globális jegyárbevétele a hétvégén elérte az 1,325 milliárd dollárt (391 milliárd forintot).

    A Jégvarázs 2. észak-amerikai közönsége eddig 449,9 millió dollárért (133 milliárd forintért) nézte meg a filmet, a tengerentúli bevételek pedig vasárnapra elérték a 875,3 millió dollárt (258 milliárd forintot) – írta a deadline.com.
    A korábbi animációs bevételi rekordot a Jégvarázs első része állította fel, amelyre 1,281 milliárd dollárért (378 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők világszerte.
    A Jégvarázs 2. hat évvel követte az első produkciót. A folytatást is az Oscar-díjas Jennifer Lee és Chris Buck rendezte. A mesében visszatérnek a jól ismert szereplők, akik most azt akarják kideríteni, hogy honnan származik Elza varázslatos ereje.
    A két Jégvarázs-film mögött a Hihetetlen család 2. a harmadik a legnagyobb animációs kasszasikerek toplistáján. A Hihetetlen család 2., mely szintén a Disney produkciója, 1,243 milliárd dolláros (366 milliárd forintos) bevételt ért el.

MTI

Kiemelt kép: imdb.com



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A csongrádi Alföld Néptáncegyüttes karácsonyi gálaműsora ismét elvarázsolta a közönséget

cs3-szerkeszto

Elhunyt Chris Rea, legendás rockzenész

cs3-szerkeszto

120 éves lett a Fridrich Fényírda – ismét megelevenedett Szentes fotótörténeti kincse

cs3-szerkeszto

Óriási veszteség: elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész

cs3-szerkeszto

Évadzáró tudományos konferenciát tartott a Koszta József Múzeum

cs3-szerkeszto

Adventi katonazenés ünnepi koncert érkezik Szentesre

cs3-szerkeszto

Hétköznapi passiójátékkal búcsúzik Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színháztól

cs3-szerkeszto

Különleges színházi élményben volt része a szentesi HMG diákjainak

cs3-szerkeszto

Jubileumi kiállítás nyílt Csongrádon az 50 éves Művésztelep alkotásaiból

cs3-szerkeszto