Belföld

Megkéselte tanárát egy diák egy győri iskolában

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy a sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt.

A rendőrök még helyszínelnek, az intézmény előtt több rendőrségi jármű is áll.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van.     Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell – mondta.

Később a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

(MTI)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto