Belföld

A törpefrakciók vezetői ma félmillió forinttal keresnek többet a köztársasági elnöknél

A Miniszterelnökséget vezető miniszter reagált néhány ellenzéki képviselő megnyilvánulására.

„Az Országgyűlés elé benyújtott, a köztársasági elnök illetményemelését is tartalmazó javaslat kapcsán az elmúlt napokban ellenzéki képviselők részéről az államfő személyét sértő, megalapozatlan állítások hangzottak el.

A törpefrakciók vezetői ma félmillió forinttal keresnek többet a köztársasági elnöknél. Ez azért van így, mert amikor a képviselői béremelésekről szavazott az Országgyűlés, akkor az ellenzéki képviselők jelentős része is támogatta saját fizetésük megemelését.

Az ellenzéki képviselőcsoportok vezetői, az 5 képviselőből álló Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea, a 6 képviselőből álló LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt, a 8 képviselőből álló DK frakcióvezetője, Gyurcsány Ferenc, a 15 képviselőből álló MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan és a 21 képviselőből álló Jobbik frakcióvezetője, Jakab Péter saját tevékenységük alapján indokoltnak tartják-e, hogy havonta 500 ezer forinttal többet keresnek, mint a köztársasági elnök?

A mostani törvénymódosítást támadó szocialista frakció – miután támogatta a képviselői fizetésemeléseket – úgy nyilatkozott, hogy a fizetésemelésük összegét jótékony célra fogják fordítani.

Arra kérem a szocialista frakció valamennyi tagját, hogy tárja nyilvánosság elé, betartották-e ígéretüket, pontosan mekkora összeget fordítottak és milyen jótékony célra” – írta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Forrás: origo.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lehull a nemzeti álarc: nem tudta a Tisza Párt embere, hogy hangzik a Szózat

cs3_szerk2

Reviczky Gábor színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója

cs3_szerk2

Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését

cs3_szerk2

G7: Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a fűtésszámla a négyszeresére, az áramszámla a kétszeresére nőne, ha az ukránok terve megvalósulna

cs3_szerk2

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú

cs3_szerk2

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított ukrán ügynök

cs3_szerk2

Az aszálykezelésre fókuszál a MATE új karcagi központja

cs3_szerk2