Belföld

Professzorok Batthyány Köre: a hazának Orbán Viktorra van szüksége

A Professzorok Batthyány Köre nyílt levélben áll ki a keresztény és nemzeti értékek és az ezeket beteljesítő FIDESZ-KDNP-kormány mellett.

A Professzorok Batthyány Köre (PBK) nyílt levelükben emlékeztették arra honfitársainkat, hogy

“hazánkat Orbán Viktor személyében olyan államférfi vezeti, aki világos helyzetértékeléssel, rendíthetetlen nemzeti elkötelezettséggel, széleskörű nemzetközi tapasztalattal képes megvédeni Magyarország és a magyarság érdekeit”. 

A PBK kiemelte, hogy  “immár három évtizedre visszanyúló szoros kapcsolat fűzi Orbán Viktorhoz”, amely “1996-ban a „A polgári Magyarországért” című vitairattal indult, s az együttműködés az első Fidesz-kormány négy éve alatt folytatódott”. Hangsúlyozták, hogy ez “a mélyen gyökerező kapcsolat a következő nyolc, ellenzékben töltött esztendő során sem szűnt meg. Orbán Viktor felkérésére dolgozta ki a PBK a „Szent István terv – Gondolatok a nemzet felemelkedéséről” című stratégiai dokumentumot. Ez a szakmai jövőkép és cselekvési iránytű olyan célokat fogalmazott meg, amelyek ma is érvényesek. A 2010-es győzelmet követően miniszterelnökként is számított a Kör tanácsaira, véleményére, építő kritikájára és támogatására, a PBK pedig készen állt a feladatokra. Mindez a mai napig így van”.

A PBK hangsúlyozta:

“30 év alatt sok olyan esemény történt, amelyekhez nélkülözhetetlen volt a stratégiai gondolkodás, a nemzetünk jelene és jövője iránti elkötelezettség. Hazánk miniszterelnöke képes volt határainkon megállítani a migrációt, megőrizni a nemzeti szuverenitást, távol tartani Magyarországot a szomszédunkban dúló háborútól, és fékezni a nemkívánatos ideológiák nyugat felől történő beáramlását is.”

A PBK szerint Orbán Viktornak kell vezetni a jövőben is a magyarokat

Az egyesület hangot adott annak a meggyőződésének, hogy 

“az előttünk álló időszakban ilyen államférfira van szükség, és ha azt akarjuk, hogy ne váljanak semmivé az elmúlt másfél évtized eredményei, hanem folytathassuk utunkat az eddigi gazdasági és szellemi fejlődési pályán, akkor igenis egyetlen miniszterelnök-jelölt létezik: Orbán Viktor!”

A PBK egyúttal felhívta a figyelmet, hogy hazánk sorsdöntő választás előtt áll, majd kijelentette, hogy “a Professzorok Batthyány Köre számára nem kérdés, hogy hova tesszük az X-et. A FIDESZ-KDNP-kormány és Orbán Viktor miniszterelnök nyújtja hazánk számára a biztonságot!” 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyar Péter pániküzemmódban: több ezer településvezetőt fenyegetett meg

cs3-szerkeszto

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vasárnap sorsot választunk a hazánknak, nemzeti egységet hirdetünk!

cs3-szerkeszto

Alapjogokért Központ: Stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

cs3-szerkeszto

NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye

cs3-szerkeszto

Magyar Péter zárt ajtók mögött beismerte: „g…ci nagy háború lesz”

cs3-szerkeszto

Kiskorú elleni nemi erőszak miatt indult eljárás a Tisza csongrád-csanádi jelöltjével szemben

cs3-szerkeszto

Elkezdődött a gólyák párzási időszaka, hamarosan érkeznek a fiókák

cs3-szerkeszto