Csongrád Sport

Fiatal tehetségek léptek pályára a Csongrádi Tiszavirág Sport Club első tornáján

Első alkalommal rendezett utánpótlás futsal tornát a csongrádi Tiszavirág Sport Club, amelyen két korosztály fiatal labdarúgói mérhették össze tudásukat. Az egyik játéknapon az U9-es, a következő alkalommal pedig az U11-es korosztály csapatai léptek pályára.

Mindkét tornán nyolc-nyolc csapat vett részt a környező településekről és városokból. A mezőnyben többek között Kecskemét, Szeged, Kiskunfélegyháza és Szentes fiataljai is képviseltették magukat. A szervezők célja az volt, hogy minél több versenylehetőséget biztosítsanak az utánpótláskorú játékosok számára.

A mérkőzéseket a futsal szabályai szerint rendezték meg a csongrádi kézilabda munkacsarnokban. Az újszerű kezdeményezés nagy sikert aratott. A csapatok izgalmas és sportszerű mérkőzéseket játszottak, a találkozókat pedig kiegyenlített erőviszonyok jellemezték. Az egyik tornanapon a mérkőzések kora délutánig tartottak, a másik alkalommal pedig egészen este hét óráig zajlottak a küzdelmek.

Az U11-es korosztályban a szentesi csapatok szerepeltek a legeredményesebben, hiszen az első és a második helyet is ők szerezték meg. Az U9-es tornán Kiskunfélegyháza fiataljai bizonyultak a legjobbnak, a második helyen Kecskemét, a harmadik helyen pedig a KÉSZ Group Szeged együttese végzett. Az újonnan alakult csongrádi csapat a negyedik helyen zárta a tornát, ami szép eredménynek számít a fiatal együttes számára.

A torna végén nemcsak a dobogós csapatokat díjazták kupával, hanem egyéni elismeréseket is átadtak. Különdíjat kapott a legjobb kapus, a torna legjobb játékosa, valamint a legjobb hazai játékos is.

A szervezők szeretnének hagyományt teremteni a tornából, és a jövőben is megrendezni a fiatalok számára ezt a versenylehetőséget. Egyúttal köszönetet mondtak a támogatóknak, akik hozzájárultak a rendezvény lebonyolításához és a megfelelő feltételek biztosításához.

Az utánpótláscsapatok számára a következő időszakban sem maradnak el a megmérettetések, mivel tavasszal indulnak a Bozsik Program tornái, ahol ezek a korosztályok is pályára lépnek, emellett több meghívásos tornán is szeretnének részt venni a fiatal játékosok. 

FOTÓK:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hatalmas siker a Kisréti Otthon lakóitól: harmadik helyen végeztek egy nemzetközi pályázaton

cs3-szerkeszto

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Lezajlott a Labdarúgó Diákolimpia tavaszi fordulója Csongrádon

cs3-szerkeszto

A szabadság és az összetartozás üzenete állt a csongrádi ünnepség középpontjában

cs3-szerkeszto

Különleges feladat tette emlékezetessé az ünnepi készülődést a Kisréti Otthonban Csongrádon

cs3-szerkeszto

Barátságból indult az idén 25 éves Csongrádi Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Életre kelt a történelem a Tari László Múzeumban 

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Megújul a csongrádi mentőállomás tetőszerkezete

cs3-szerkeszto