Szentes

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

Éles hangvételű bejegyzésben kommentálta a szentesi Kossuth téren látható, Fideszt bíráló plakátkiállítást Rákász Béla Életmű-Díjas lemezlovas. 

Szentesen is megjelentek a Fideszt lejárató plakátok, amiket a Momentum helyezett ki. Ez nem véletlen, hiszen a választókerületben egy momentumos jelölt indul tiszás álarcot húzva. A Tisza-Momentum megegyezés alapján ezt a választókerületet kapta a lila baloldali párt, míg más helyen a kék balosok indulnak és a Momentum lépett vissza. 

A sokak által ismert DJ posztjában ironikusan fogalmazott: „Tombol a FIDESZ diktatúra Szentesen is! Minden utca tele van DK-s plakáttal!” Szerinte a várost ellepték a Fideszt lejárató plakátok, ám úgy véli, ez nem befolyásolja majd érdemben a választói akaratot.

Rákász Béla bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Magyarországon 1990 óta többpárti demokrácia működik és az ellenzéki pártok „rendszerváltást” sürgető retorikája félrevezető. Azt is felvetette, hogy szerinte az ellenzék egy „proletárdiktatúrát” idéző politikai irányba mozdulna el, amit a magyar választók többsége – megfogalmazása szerint – nem támogat.

A videóban a szentesi Kossuth téren megrendezett óriásplakát-kiállítást mutatta be, amely szerinte külföldi – francia – támogatással valósult meg. Úgy véli, a plakátkampány nem hoz majd áttörést az érintett pártoknak.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto

Megérkezett az új CT és az új mammográf gép a szentesi kórházba

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Szabó István: az itt élők mindig értették, milyen fontos hazánk függetlenségének, a magyar szabadságnak az ügye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A szentesi Bugyi Tibor százados lett az év tisztje 2025-ben

cs3-szerkeszto

Politizáló köztisztviselők Szentesen: belefér vagy túlmegy a határon? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto