Aktuális

Fejlődés józan ésszel: így építi a jövőt Sándorfalva + VIDEÓ!

Sándorfalván a fejlesztések nem öncélú beruházások, hanem tudatosan felépített jövőkép részei – tudtuk meg Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármestertől és Szabó Istvántól. A vezetőkkel készített interjúnkból kiderül, hogy a településnek átgondolt stratégiája van arra, hogy egy élhető kisváros legyen.

A beszélgetés egyik kulcskérdése az volt, miként érdemes egy településnek gondolkodnia a fejlesztésekről egy folyamatosan változó világban. Szabó István hangsúlyozta: az önálló arculat és a külső lehetőségek kihasználása nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő tényezők. „A helyi sajátosságokat, az önállóságokat mindenképpen előtérbe kell helyezni, a rendelkezésre álló pályázati és fejlesztési lehetőségeket pedig eszközként kell használni” – fogalmazott. Mint mondta, az elmúlt időszakban az önkormányzatok számára széles fejlesztési tér nyílt meg, amelyet településmérettől és adottságoktól függően lehetett hatékonyan kihasználni. Sándorfalva esetében elsősorban a TOP Plusz források jelentettek valódi előrelépést.

A város fejlesztési iránya tudatosan a turizmus és a helyi szolgáltatások erősítésére épül. A Nádastó és a kastély fejlesztése, valamint a település szolgáltatási kínálatának bővítése mind ezt a célt szolgálja. Ennek kézzelfogható példája a jelenleg zajló beruházás, melynek keretén belül a három új üzlet épül a településen. „Egy élhető kisvárost szeretnénk létrehozni” – hangsúlyozta Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester, aki kitért arra is, hogy nemcsak vonzó látványt, hanem működő gazdasági környezetet is igyekeznek megteremteni.

A fejlesztések hatása a mindennapokban is érezhető lesz

A bevásárlóközpont megépülése után kényelmesebbé válik a helyi bevásárlás, csökken a városon kívüli költések aránya, és a helyben maradó pénz erősíti a település gazdaságát. „Azzal, hogy itt marad a pénz a gazdaságban, egy magasabb életszínvonal alakulhat ki” – válaszolta a polgármester arra kérdésre, mit nyer mindebből egy sándorfalvi lakos.

Meg kell tartani az egyensúlyt

Sándorfalva térségi szerepéről szólva Szabó István kiemelte: a település fontos pillére a választókörzetnek, különösen Szeged közelsége miatt. „Egy fejlődő, perspektívával teli városról beszélünk, amelyre külön oda kell figyelni” – mondta. Ugyanakkor figyelmeztetett: a növekedés komoly kihívásokat is hoz, különösen a BYD-beruházás miatt erősödő gazdasági és lakhatási nyomás következtében. A cél ezért az, hogy a terjeszkedés ne menjen az élhetőség rovására. „Meg kell tartani az egyensúlyt a kihasználtság és az élhető városi környezet között” – hangsúlyozta, hozzátéve: a térség vezetése minden lehetséges eszközzel támogatja a városvezetést és a polgármestert.

Sándorfalva példája azt mutatja, hogy a tudatos tervezés, a helyi értékekre építő gondolkodás és a mértékletes fejlődés együtt képes valódi jövőképet adni egy városnak – olyat, amely nemcsak növekedni akar, hanem jól is akar működni.

Cs3.HU INTERJÚ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto