Szentes

Célba ért a polgári összefogás: kórtermet újítanak fel a szentesi gyermekosztályon

Szabó István, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vármegyei elnöke jelképesen is átadta azt a 805 ezer forintos támogatás, amelyet a Nyugat Csongrádért tesszük a dolgunk Digitális Polgári Kör, valamint az októberi Polgári Vacsora résztvevői gyűjtöttek össze a szentesi kórház csecsemő- és gyermekosztályának javára.

Az átadáson Szabó István hangsúlyozta: a közösségi összefogás eredményeként sikerült 805 ezer forintot összegyűjteni, amelyet kifejezetten a szentesi kórház gyermekosztályának kívántak felajánlani. Mint elmondta, a támogatás felhasználásáról az osztályvezető főorvossal egyeztettek, és azt arra fordítják majd, amire az osztálynak a legnagyobb szüksége van.

„Az emberek jók, az emberek szeretnek jót tenni, és amikor egy ilyen nemes cél jelenik meg előttük, nagyon szívesen járulnak hozzá. A legfontosabb az, hogy megszólítsuk őket, mert így tudunk együtt valódi segítséget nyújtani” – fogalmazott.

Dr. Tóth Edit, a csecsemő- és gyermekosztály osztályvezető főorvosa elmondta: jelenleg nincs szükség új műszerek beszerzésére, az osztály technikai ellátottsága megfelelő. Ezért az adományt egy kórterem teljes felújítására, komfortosítására és arculatának megújítására fordítják. Hozzátette, hogy a felújítás során megőrzik azokat az értékes falrajzokat is, amelyek korábbi felajánlások révén készültek, és fontos részei a gyermekbarát környezetnek.

A tervek szerint a kórterem megújítása január végére elkészülhet, így a támogatás rövid időn belül kézzelfogható javulást hoz majd a szentesi gyermekosztály mindennapjaiban. Az összefogás ismét bebizonyította: közösségi akarattal és odafigyeléssel valódi változás érhető el a helyi egészségügyben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két elektromos rollert lopott el Szentesen, de a rendőrök egy nap alatt elkapták a gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto