Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában. A kormányfő arra biztatott mindenkit, aki még nem tette meg, hogy november 30-ig töltse ki a nemzeti konzultációt.
Orbán Viktor a videóban elmondta: egymillióan már kitöltötték és visszaküldték a nemzeti konzultációt, és megköszönte mindenkinek, aki elmondta a véleményét.
“Fontos, hogy így tettek, mert Magyarország sorsdöntő pillanatban van. Brüsszel kiterítette a kártyáit, a bürokraták letettek az asztalra egy háborús tervet, ami veszélybe sodorna mindent, amit az elmúlt években elértünk: a családtámogatásokat, a rezsicsökkentést, sőt még az édesanyák adómentességét is” – jelentette ki.
A miniszterelnök hozzátette: “a brüsszeli tervekkel párhuzamosan a magyar politikában is megjelentek olyan tervek, hangok, szakértők, amelyek végrehajtanák, amit Brüsszelből kérnek”. Megadóztatnák a nyugdíjakat, meg akarják emelni a személyi jövedelemadót, sőt megszüntetnék a rezsicsökkentést – sorolta.
“Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről” – mondta.
Hozzátette: “arra biztatok mindenkit, ha még nem tette, csatlakozzon és mondja el a véleményét”, és december 30-ig töltse ki a nemzeti konzultációt.
- Hirdetés -
