Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei és mártírjai előtt tisztelegtek a Fidesz–KDNP Szentesen. A megemlékezésen Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet, amelyben hangsúlyozta: „1956 hőseit életre ítélték, örök példaként mindannyiunk szívében.”
Az államtitkár szavai szerint a forradalom üzenete ma is időszerű. „Lelkünkben elevenen él 1956 eszméje, a magyarság szabadságvágya, amit egyetlen elnyomó hatalom sem tudott soha kiírtani” – fogalmazott. Hozzátette: az akkori hősök ugyanazt akarták, mint mi ma – szabadságot, méltóságot és emberi életet.
Hubai Imre emlékeztetett: a szentesiek sem vérontást akartak, hanem szabadságot és normális életet.„Megszabadultak a gyűlölt kommunista jelképektől, biztonságba helyezték a fegyvereket, és erejüket inkább a jövő építésére fordították – teherautó-számra vitték az élelmet, vért adtak a Pesti Srácoknak” – mondta.
A szónok arra kérte a jelenlévőket, hogy az emlékezés pillanatában gondoljanak azokra is, akik itt, Szentesen álltak ki a nemzet ügye mellett – csendesen, de rendíthetetlenül.
A meghitt hangulatú rendezvény méltó főhajtás volt azok előtt, akik életüket és jövőjüket áldozták Magyarország szabadságáért.
GALÉRIA:
.
Fotók: Hubai Imre, Szabó István közösségi oldala
- Hirdetés -




















