Aktuális Belföld Térség

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

Az első számú digitális polgári kört már meg is alapítottuk, amikor leteszem a mikrofont a mai előadásom végén, akkor ez a digitális, első számú digitális polgári kör és annak honlapja már megindul, minden információ ott érhető el. 

A digitális polgári körök megalakításának van választási jelentősége, de jóval túlmutat azon. Ugyanis nekünk, jobboldali, polgári, keresztény, konzervatív nemzeti közösségnek Magyarországon is kezdenünk kell valamit a virtuális térrel. Ma ez ellenséges terület, és ez nincs így jól. Szükség van egy digitális polgári erőre. 

Önök is észrevehették, hogy az elmúlt másfél évtizedben valami megváltozott a világban. Webkamerákra cseréltük a kávézókat, fórumokra cseréltük a baráti találkozókat, chat-ablakokba költöztettük a beszélgetést, és ha valami nem az internetről indul, nem lesz belőle semmi. Ez a változás végigsöpört az egész nyugati világon. Nincs benne semmi sajátosan magyar. Van azonban valami, ami sajátosan magyar.

Ez a durvaság, a sértegetés, a trollkodás és a digitális erőszak. Aki vállalja a polgári, nem baloldali, nem progresszív, nem libsi meggyőződését, azt megtámadják, kigúnyolják, méltóságában bántalmazzák. Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell. A közösségeinket újra kell szervezni a modern kornak megfelelően, tudomásul kell vennünk, hogy egy közösség akkor működik, ha van digitális lába. A szétrombolás kultúrájának ellenpontját kell létrehozni, építés, országépítés, alkotás és a hazaszeretet kultúráját a digitális térben is. 

Ezért kell egy hely, egy tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben. Kell egy tér, egy támasz, kell a politikai és közösségi védelem, kell sok digitális polgári kör.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vissza nem térítendő pályázatot hirdet az Agrárminisztérium 10 milliárd forintos keretösszeggel

kissferenc

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

kissferenc

Jótékonysági tanszergyűjtés

kissferenc

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Orbán Viktor: Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

kissferenc

Jó példa Cserkeszőlő – sok turista, fürdő, értékes látnivalók, állandó programok 

kissferenc

Szijjártó Péter: Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc