Belföld Csongrád Csongrád-Bokros

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

Holnap este 20 órától veszi kezdetét a csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria szervezésében a hagyományos Csongrádi Napok rendezvénye. A szombati nyitó koncertet a Csongrádi Fúvószenekar adja a Városháza előtti Kossuth téren.

A Csongrádi Fúvószenekar évtizedek óta meghatározó szereplője a város kulturális életének. Alapítójuk Galli János, 1965-ben az Állami Zeneiskola megalakulásával egy időben hozta létre az együttest. Galli János nevét ma az általa alapított iskola őrzi, és munkássága máig inspirálja a zenekart. 

Jancsi bácsi a karmesteri pálcát 1994 őszén Kováts Attilának adta át. Vezetésével megszámlálhatatlan fellépésen, a legkülönbözőbb programokon és helyszíneken, művészeti fesztiválokon, zenekari találkozókon, versenyeken játszott a csoport. Több alkalommal jártak határainkon túl, ahol népszerűsítették a magyar fúvószenekari kultúrát és öregbítették Csongrád város hírnevét. 2021 elején több évtizedes, kimagasló közös munka után Kováts Attila karnagy átadta a stafétát egy fiatal, lelkes zenésznek, Pallagi Gábornak, aki 3 évig irányította az együttest.

2024-ben új karnagyok vették át a zenekar irányítását: Erőss Ádám, Sági József és Szűcs Aladár, akik a hagyományokat tiszteletben tartva fiatalos lendülettel vették át az együttes irányítását.”

A Csongrádi Napok rendezvényének technikai közleménye: 

A rendezvény előkészületei és lebonyolítása forgalomkorlátozással járnak:

– a Városháza előtti parkolók július 27-ig (vasárnap) 13:00 óráig nem lesznek használhatók.

– július 26-án (szombaton) 15:00 és kb. 23:00 között a Kossuth tér Polgármesteri Hivatal előtti szakasza teljesen lezárásra kerül az Iskola utca és a Gimnázium közötti részen.

– a rendezvény ideje alatt biciklivel sem lehet áthaladni a lezárt területen.

Forrás: www.csongradfuvos.hu

📸Fotó: Csongrád Értéktár



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto