Belföld Turizmus

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor – közölte a Visit Hungary az MTI-vel.

Tavaly ez a siker később, július 29-én köszöntött be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint. Mindez jól mutatja, hogy az utazási kedv lankadatlan, hazánk nemzetközi vonzereje egyre erősödik, és honfitársaink is szívesen kapcsolódnak ki belföldön. 

Az NTAK-ban regisztrált 10 milliós vendégszám megközelítőleg azonos arányban oszlott meg a belföldi és a nemzetközi utazók között, különösen a külföldiek számának 11 százalékos emelkedése volt kiugró – írták.

Csendes Olivér, a nemzeti marketingszervezet vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a vendégélmények gazdagsága, a szolgáltatások színvonala és a kínálat sokszínűsége szintet lépett, és ennek üzenetét mind több vendégnek tudják eljuttatni. A sikerben tehát fontos szerepe van a Visit Hungary nemzetközi és belföldi, élményalapú kampányainak és új típusú marketingaktivitásainak is – közölte.

A nemzetközi utazók legnagyobb számban Németországból érkeztek, hazánk ezt követően Romániából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Olaszországból vonzotta a legtöbb vendéget

Budapest fogadta a turisták 39 százalékát, akik idén 14 százalékkal többen érkeztek a fővárosba, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nemzetközi vendégforgalom növekedését tekintve 15 százalékos bővüléssel a főváros a hazai bajnok. A külföldi vendégek szívesen keresték fel a vidéki településeket is, körükben Hévíz, Győr, Szeged, Siófok és Sárvár voltak a leglátogatottabb városok. 

A legtöbb hazai vendég Budapestről, Pest, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékből indult útnak. Első számú úti céljuk a Balaton volt, ezt követően idén eddig a legtöbb belföldi utazó a Mátra-Bükköt, Budapest környékét, Debrecen és térségét, valamint a Tokaj és Nyíregyháza térséget kereste fel. Különösen Balaton-parti, illetve fürdővárosok voltak honfitársaink kedvenc települései. 

A legtöbben közülük Siófokon, Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Zalakaroson és Hévízen töltötték pihenésüket. A turizmus továbbra is a hazai gazdaság fontos hajtóereje. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Március 21-én rendezik az idei CPAC Hungary konferenciát

cs3-szerkeszto

BREAKING: Sulyok Tamás bejelentette, hogy mikor lesz az országgyűlési választás

cs3-szerkeszto

Leállt a kégiközlekedés: nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor a menthetetlenül Brüsszel-párti ellenzékről: Politikai abszurd, amit a Tisza Párt művel

cs3-szerkeszto

Szemben az árral – amit az ADHD-s gyerekek szüleinek ritkán mondanak el

cs3-szerkeszto

Egy erős hajrával még a DK és a Kétfarkú Kutya Párt is bejuthat a parlamentbe

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

cs3-szerkeszto