Térség

Vissza nem térítendő pályázatot hirdet az Agrárminisztérium 10 milliárd forintos keretösszeggel

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos – írta az Agrárminisztérium.

Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, “Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is. Az ágazat generációváltását előmozdítja, ha a nyugdíjkorhatárhoz közel álló vagy azt már elérő gazdálkodók üzemeit fiatalabbak veszik át. A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló kiírás ezt az idős és fiatal korosztály közötti együttműködést kívánja ösztönözni.

A felhívás alapján az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény szerinti azon gazdaságot átadó természetes személy részesülhet támogatásban, aki az előírt mentorálási időszakban segíti az átvevőt a gazdaság folyamatos működtetéséhez szükséges feltételek megteremtésében, legalább 10 000 euró STÉ (Standard Termelési Érték) üzemmérettel vagy legalább 10 000 euró összegű árbevétellel rendelkezik, továbbá elérte, vagy a támogatás segítségével megvalósuló művelet befejezésének időpontjában eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Fontos előírás, hogy a támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a felhívásban meghatározott gazdaságátadási szándéknyilatkozattal, amely benyújtása a támogatási kérelem mellékleteként kötelező.

A pályázati felhívás a gazdaságátadási szerződés gazdaságátvevővel történő megkötését, a gazdaság átruházását, az átadó gazdálkodásának szabályos lezárását szolgáló tevékenységek elvégzését, valamint a kiírásban előírt kötelezettségek teljesítését támogatja. A gazdaságukat átadó mezőgazdasági termelők, a 2025. augusztus 28-tól nyíló kérelembenyújtási időszakban – a mezőgazdasági üzem méretének vagy az árbevételük függvényében – 4 és 20 millió forint közötti támogatást igényelhetnek.

A pályázati felhívás minden kapcsolódó dokumentuma az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu/ címen érhető el – közölte a tárca.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto