Külföld

Kijárási tilalmat rendeltek el 16 éven aluliak számára egy francia városban

A tilalom este 9 és reggel 6 óra között lesz érvényben a legveszélyesebbnek tartott kerületekben -számolt be minderről a Mandiner. A dél-franciaoszági Nimes városa bejelentette, hogy hétfő estétől kijárási tilalmat vezet be a 16 éven aluliak számára, és a helyi prefektúra egy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménysorozat után megerősíti a rendőrség erőforrásait.

A kijárási tilalom – amely este 9 órától reggel 6 óráig lesz érvényben a kisváros veszélyesebbnek tartott kerületeiben két hétig, de „szükség esetén meghosszabbítható”

megelőző intézkedés, amelynek célja a (kísérő nélküli) kiskorúak védelme, és annak megakadályozása, hogy folyamatos erőszaknak tegyék ki őket, valamint a feszültségek megfékezése – adta hírül az önkormányzat. 

A döntés a helyi hatóságok szerint „lövöldözések, leszámolások és bandák közötti feszültségek” sorozatát követően született. A legutóbbi incidens csütörtök este a város Pissevin negyedében történt, ahol lövöldözés tört ki. Senki sem sérült meg, de az ügyészség szerint „golyó ütötte lyukak keletkeztek egy épület falán és egy liftajtón”.

Múlt hét kedden egy Nimes melletti faluban egy 19 éves férfi meglőtt és részben megégett holttestét találták meg. Cécile Gensac nimes-i ügyész szerint a gyilkosság, amely miatt nyomozást indítottak, „összefüggésbe hozható egy sor bűncselekménnyel, amely az elmúlt hetekben történt Nimes város Pissevin, Valdegour és Mas de Mingue nevű negyedében”

Jean-Paul Fournier, Nimes jobboldali polgármestere szerint az elmúlt napokban a helyzet tarthatatlanná vált „a kábítószerterroristák fegyveres akciói miatt, amelyek a félelem és a terror légkörét teremtették meg”.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kapcsolatba lépett az orosz és az amerikai külügyminiszter

cs3_admin

Donald Trump: Orbán Viktor jó házigazda lesz + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kohány Mátyás: Ott lesz vége a háborúnak, ahol a háborúról mindig az igazat mondták

cs3_szerk2

Breaking: Budapesten találkozik Putyin és Trump

cs3_szerk2

Aláírták Sarm es-Sejkben a gázai tűzszüneti megállapodást

cs3_szerk2

Kína megint ámulatba ejtette a világot: olyan naperőművet indított be, ami sehol máshol nincs, 25 százalékkal több energiát termel – Videón mutatjuk a hatalmas tornyokat!

cs3_szerk2

Az EP elutasította Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

cs3_szerk2

Macron ötödik miniszterelnöke kevesebb mint 12 óra után dobta be a törölközőt: lemondott Sébastien Lecornu

cs3_szerk2

Orbán Viktor szövetségese, Andrej Babis pártja nyerte a választásokat Csehországban

cs3_szerk2