Csongrád

Ismét emlékezetesre sikerült az Alföldi Agrárszakképzési Centrum családi napja 

Az Alföldi Agrárszakképzési Centrum nemcsak a szakképzés területén kiemelkedő, hanem a közösség összekovácsolásában is példamutató. A „Családbarát munkahely” címet 2023-ban elnyert intézmény 2024 szeptemberében rendezte meg az első nagyszabású családi napját, amely egész napos programokkal várta a kollégákat és a családokat. A tavalyi év sikerének köszönhetően a vezetőség úgy döntött, hogy 2025-ben is megrendezi ezt a nagyszabású eseményt.

A rendezvényen a centrum tíz tagintézményéből, valamint a központból érkeztek vendégcsaládok így valóban az egész intézményi hálózat képviseltette magát. A nap egyik legnagyobb sikere a hagyományos főzőverseny volt, ahol az iskolák csapatai gasztronómiai tudásukat, is megmutathatták. Az elkészült ételeket a rendezvény végén a zsűri döntése alapján díjazták.

A szervezők különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minden korosztály számára élményekben gazdag legyen a nap. A gyerekeket arcfestés, rajzolás, csillámtetoválás, ugrálóvár és pónilovaglás várta, míg a kalandvágyóbbak kipróbálhatták a tűzoltást, a drónszimulátort vagy a Bársony iskola által szervezett lövészetet. A Vöröskereszt és a katasztrófavédelem is aktívan vett részt az eseményen, mivel játékos formában tanították meg a gyerekeknek az újraélesztést, a biztonságos viselkedést, és még lufihajtogatással is kedveskedtek.

A Köröstorki Ebtanoda látványos kutyás bemutatóval színesítette a programot, míg a centrum diákjai néptánccal, zenével és egy oktató énekes produkciójával teremtettek igazán jó hangulatot. A családi nap minden résztvevője találhatott magának tartalmas és örömteli elfoglaltságot, ahol mindenki azt érezhette, jó együtt lenni.

A rendezvény célja a közösségépítés a munkatársak és családjaik közötti személyes kapcsolatok megerősítése, a közös élmények által. A pozitív visszajelzések, a vidám pillanatok és a sok közösen eltöltött perc mind azt mutatták, érdemes ilyen alkalmakat teremteni. Hogy jövőre is sor kerül-e a rendezvényre, egyelőre még nem eldöntött kérdés, az azonban biztos, hogy ahol ilyen elkötelezett közösség van, ott mindig lesz tér és igény az újabb találkozásra.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Segítségnyújtás nélkül hagyta magára az elütött kerékpárost Csongrádon – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Nemzetközi edzőtáborban készülnek a vízilabdások Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is szépült Csongrád 

cs3_szerk2

Jön Csongrád legnagyobb fesztiválja, változik a forgalom is!

cs3_szerk2

Megható színházi est a Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Gömölye, nyári alma, cukkini… kedves árusokkal beszélgettünk a csongrádi piacon 

kissferenc

Tiszta udvar, rendes ház Csongrád szebbé válik!

cs3_szerk2