Csongrád

Út közben érkezett meg a csoda – a csongrádi mentők segítették világra Alitát

Különleges és megható pillanatoknak lehettek tanúi a csongrádi mentőszolgálat munkatársai: múlt héten egy kisbaba a mentőautóban látta meg a napvilágot. A kislány a Alita nevet kapta, és szerencsés körülmények között, egészségesen jött a világra – igaz, nem éppen szokványos helyszínen.

Múlt héten egy 38 hetes kismamához kérték a mentők gyors segítségét Csongrád-Csanád vármegyébe, akinek hajnalban kezdődtek fájásai, reggelre azonban felgyorsultak az események. Rövidesen mentőgépkocsi érkezett a helyszínre. Az életmentők megvizsgálták a kismamát, majd el is indultak a kórház felé, út közben azonban az édesanyának tolófájásai kezdődtek, így a mentőegység félreállt egy benzinkútnál és felkészültek a szülés levezetésére, majd hamarosan ALS mentőegység is érkezett a helyszínre – számolt be a nem mindennapi eseményről az Országos Mentőszolgálat.

A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően Alita néhány perccel később egészségesen, bár a nyaka köré tekeredett köldökzsinórral született meg. A mentősök azonban rutinosan és határozottan látták el az újszülöttet, aki a beavatkozás után rögtön felsírt – a lehető legszebb hang, amit a mentőautóban hallani lehet.

Az anyuka és kislánya végül stabil állapotban érkeztek meg a kórházba, ahol további orvosi megfigyelésre került sor. A történet nemcsak az érintett család számára marad örök emlék, de a mentős bajtársak számára is felejthetetlen élmény volt.

Gratulálunk a szülőknek, és köszönet a mentésben részt vevő minden szakembernek! Alitának boldog, egészséges életet kívánunk! 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hét élmény vár 17 csongrádi gyermekre Fonyódligeten

cs3-szerkeszto

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto