Térség

“Akasszák fel a picsába!” – A térség ellenzéki politikusai is felszálltak a gyűlöletvonatra

Felháborító és méltatlan támadások kereszttüzébe került Farkas Sándor országgyűlési képviselő, aki nemrég egészségügyi okokból mondott le agrárminisztériumi államtitkári, azaz miniszterhelyettesi posztjáról. A Csongrád-Csanád vármegyei politikus több mint két évtizede szolgálja választókörzetét, ám most, hogy egészségi állapota miatt háttérbe kényszerül, gyűlölködő, személyeskedő kommentekkel támadják őt – éppen azok, akik a szolidaritásról és emberségről prédikálnak.

Mint arról már beszámoltunk, a szentesi polgármesterhez köthető, kézivezérelt baloldali online felületeken válogatás nélkül jelenhetnek meg a becsmérlő hozzászólások. A gyalázkodók nemcsak a politikust támadják, hanem még betegségét sem kímélik. Mindeközben a szerkesztők nem tesznek semmit, hogy megálljt parancsoljanak a gyűlöletkeltésnek. A közéleti párbeszéd legalapvetőbb normái sérülnek, miközben a betegséggel küzdő embert sem tekintik többnek céltáblánál.

Az ellenzéki politikusok is szabadjára engedték a gyűlöletet

Sajnálatos módon nem csak a kommentelők, hanem ellenzéki politikusok is részesei ennek a méltatlan lejárató kampánynak. Varga Ferenc (DK) és Laczkó Zsolt (Mi Hazánk) közösségi oldalain szintén korlátozás és moderáció nélkül terjednek a gyűlölködő, emberi méltóságot sértő megjegyzések. Úgy tűnik, számukra sem a másik ember egészségi állapota, sem a tisztesség nem jelent gátat, ha a hatalom megszerzéséről van szó.

Te leszel a következő!

Fel kell tennünk a kérdést: ha egy betegséggel küzdő embert így mocskolhatnak, mit várhat el bárki más? Ha ma egy országos képviselőt ilyen támadások érnek, mi lesz holnap, ha egy átlagember kerül hasonló helyzetbe? Ha a gyűlölködés ennyire elfogadottá válik, az együttérzés és az emberség értéke vész el – és ezzel mindannyian vesztünk.

Mindez nem a politikai versengés természetes része. Ez a hatalomért folytatott gátlástalan harc jele. Egy olyan küzdelemé, ahol már nem számít a beteg ember, nem számít a méltóság, nem számít az ember – csak a pozíció és a politikai haszon. Ez ellen közösen kell fellépnünk, mert ha most nem állítjuk meg, akkor holnap bárki más lehet az áldozat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto