Belföld

Elválik Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, aki le is mond minden pozíciójáról

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul és még a feleségétől is elválik.

A meglepő döntéseket Dobrev Klára jelentette be a közösségi oldalán. Mint írja, Gyurcsány Ferenc mindig élvezni fogja a DK egész közösségének a barátságát, szeretetét és tiszteletét. Mindenkinél jobban megérdemli ezt. 

„Az elnökválasztásra heteken belül sor kerül, tájékoztattam az Elnökséget, hogy a választáson elindulok. Mától az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja” – olvasható a közleményben. 

A házasságnak is vége 

„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk” – jelentette be Dobrev Klára.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2

Ne lepődj meg: változik az MVM Next e-számla-értesítők megjelenése

cs3_szerk2

MAGOSZ – NAK: a Tisza Párt az ukrán gazdák érdekeit védi a magyar gazdákkal szemben

cs3_szerk2

Ingyen biztosítja a kormány a gazdáknak az öntözővizet

cs3_szerk2

Nem távozik a kánikula: másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

cs3_szerk2

Perlaky-Papp József: Annyit elárult a vita, hogy a Tisza továbbra sem tesz kísérletet a kormányzóképességének bizonyítására

cs3_szerk2

Takács Péter: a Tisza Párt egészségügy elleni propagandája nem fog eredményre vezetni

cs3_szerk2