Olvasónk írását, véleményét változtatás nélkül közöljük.
Nem tudok elmenni szó nélkül bizonyos dolgok mellett. Magyarnak születtem és a lelkem is az. Osztrák, magyar és német területen élek. Szüleim becsületesnek neveltek. Itt van most ez a K. Kinga EP képviselő asszony nyilatkozata a Parlamentben. Kimondta! Azt mondta ki! Eredetiben meghallgatható. Kimondta egyértelműen a Tisza Párt képviselőjeként a szándékot és tovább uszította a liberális oldalt. Ezt nem lehet tagadni. Többen próbálják szépíteni mocskolódva, trágár szavakkal, hangoskodva, fröcsögve, de a tény az tény marad. Olyan, mint az öszödi beszéd. Lehet szépíteni, de a tények tények maradnak. Sajnos azt látom, hogy az anno mindent eladó előd kormányok vizén úszkálók most hiányolják a szájukból kiesett csecsbimbót és már csak egy ló alkatrész maradt. Mindent elkövetnek mindent, hogy visszaszerezzék a régi lehetőségeket és újra átjátszák a Mag népe jussát a hiénák falkájának, mert ezek az önök országának szülöttei, de nem hazafiak. Filléres haszonért árulják ki az országukat.
Tudják a második nagy égés után kettévágták a vesztes Németországot BR D DR és Berlinen is húztak egy vonalat. Ezzel barátokat, rokonokat elszakítva egymástól. Na volt egy fal és azon lukak és a DDR területéről néztek át a BRD területére. Erre volt a szocialista német területen a vicc. Ezért van annyi fej nyugaton és annyi segg kelet Németországban. Hallom a nagy okosságokat szidva, aki éppen van. Egészségügy, gyógyszer árak, oktatás és mindent. Az egészségügyet vegyük gorcső alá elöször. Sokan elfelejtik, hogy Molnár Lajos és utódja Horváth Ágnes indították el a Súlyponti kórházak kialakítását és csökkentették az ágyak számát. A legnépszerűtlenebb politikus volt abba az időben, bár egy gyermek gyógykezelését a közvélemény nyomására elintézte. Neki nem került pénzébe. Sajnos onnan indult az állami ellátások tönkretétele. A cél a magánrendelők kialakítása volt. Az legyen ellátott a többi hulljon, mint a falevél. Sajnos a folyamat, már szinte megállíthatatlan. Csak kemény törvényekkel lehet ezt megállítani. Kötelezni az orvostanhallgatókat, hogy tíz évig az állami kórházakban kötelező orvosként tevékenykedni. A képzésük még a fizetős esetben is sokkal többe kerül, amit sokan nem tudnak. Maradnak az egyetemen, vagy mennek a magánpraxisba többen a csábítás erejének engedve külföldi kórházakban dolgoznak, miközben önöknél is jól élnének. Kik bujtották fel őket, hogy ezt tegyék? Minőségi ápoló és asszisztens képzéseket kell indítani. A hetvenes években még volt. Kiknek a célja volt ezt is rombolni. Az oktatás irányítása kiknek az érdekeit képviselik, mert nem az országukét. Teljes átvilágított vércserét kellene megtenni. Mit hallottam, hogy azt tanítják önöknél az első nagy égés elindítói önök voltak és ezért vették el az országuk kétharmadát. Csak néztem egy nagyot. Szarajevó- nem önök, Ferenc Ferdinánd- nem az önöké, a merénylő a szerb nacionalista Gavrilo Princip- nem az önöké. A gyógyszerészeket lezüllesztették dr végzettséggel rendelkező gyógyszertári eladónak, hiszen kevesen kapják meg a jogosultságot a magisztrális készítmények előállításához. A gyógyszergyártók manipulálják az árakat a termékeket és amit, akarnak.
A sok ember önöknél nem használja az agyát gondolkozásra, csak a dobozból folyó információkat szívják magukba és nem figyelnek a mögöttes dolgokra. A hangosan fröcsögő vulgáris szóhasználatú primitív kolompokat követik, mint a Tarantula a zajra.
Szégyellem magam, hogy velem azonos állampolgárok.
Stefan Streit
- Hirdetés -