Vélemény

Falurombolás helyett építés

A miniszterelnök úgy tartja, a falusi emberek a magyar társadalom legértékesebb tagjai, ezért megérdemlik, hogy életkörülményeik megfeleljenek mai elvárásaiknak – Gajdics Ottó írása.

„Ezt ismerte föl a kormány, amikor széles körű konzultációt folytatva az ötezer főnél kisebb települések lakóival meghirdette az áttörés évét a falvakban is. Az igényeket figyelembe véve négy újabb elemmel bővül a Magyar falu program, és mindegyik azt célozza, hogy az említett közösségi terek életképesebbé váljanak és megmaradjanak. 

A falusi élelmiszerboltok, a kocsmák támogatása, a templomfelújítási program mindegyike olyan segítség, ami alapfunkcióján túl lehetőséget teremt a felsorolt helyeken a találkozásra, a beszélgetésekre, az összetartozás erősítésére. Az erős közösségek pedig képesek megtartani fiataljaikat, értelmiségüket is, bármilyen hívogató a csábítás a felfuvalkodott városok felől. Ez pedig a megmaradás záloga. A bankautomaták kötelező telepítése pedig biztosítja, hogy mindig hozzáférhessenek a falusiak is pénzükhöz, amikor csak szükségük van rá.

A hazai balliberálisok úgy tartják, a vidékiek nem tudnak internetezni, többségük egy keresztrejtvényt sem képes megfejteni, csak a kormánypropagandát fogyasztják, ettől olyanok, mint a sötétben tartott, trágyával etetett gombák, ezért tudja őket orruknál fogva vezetni a Fidesz és Orbán.

A miniszterelnök viszont úgy tartja, a falusi emberek a magyar társadalom legértékesebb tagjai, ezért megérdemlik, hogy életkörülményeik megfeleljenek mai elvárásaiknak, és ebben a nemzeti kormánynak segíteni kell őket. Ég és föld tehát a különbség a két világlátás között ebben a kérdésben is. Falurombolás helyett faluépítés. Művilágok teremtése helyett a teremtett világ művelése. Ez a magyar jövő.”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Charlie Kirk meggyilkolása utolsó figyelmeztetés kell legyen itthon is!

cs3_szerk2

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2