Kistelek

Szabadság és hagyomány – Március 15-i megemlékezés Kisteleken

Kisteleken is megemlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az ünnepi beszédet Harmat József hitoktató és kántor mondta, aki arra hívta fel a figyelmet, mit üzenhet ma Petőfi Sándor a fiatalok számára.

Beszédében kiemelte, hogy a szabadság az egyik legfontosabb alapfogadalom, amelyet a fiataloknak érteniük kell. A mai világban rengeteg információ zúdul rájuk, számos példaképet látnak maguk előtt, de a legfontosabb az, hogy saját szabadságukat tudatosan éljék meg. Harmat József hangsúlyozta, hogy a szabadság akkor válik igazán értékessé, ha azt mások javára fordítjuk, ha jogainkat érvényesíthetjük, és ha közösen, egymásért cselekszünk.

Az ünnep jelentőségét is kiemelve, megállásra hív mindenkit. Fontos, hogy ezeken a napokon megálljunk, odafigyeljünk a múltra és a jelenre, és a család együtt élje meg az ünnep pillanatait. Ha a szülők példát mutatnak gyermekeiknek, akkor ezek a hagyományok megmaradnak és tovább öröklődnek.

A megemlékezés részeként délután öt órakor szentmisét tartottak a Hősök tiszteletére, majd az ünneplők Kossuth-nótákat énekelve vonultak a Petőfi-szoborhoz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gyermeknap Kisteleken, ahol minden a gyerekekről szólt

cs3_szerk2

Sikeresen vizsgáztak a legkisebb úszók Kisteleken 

cs3_szerk2

Cs3.hu Család! Eltűnt egy 70 éves kisteleki férfi, segítsünk megtalálni!

cs3_szerk2

Több mint sport – Családi nap szeretettel, játékkal a KITE-nél

cs3_szerk2

Felfrissült a kisteleki KDNP alapszervezet – a polgármester is csatlakozott

cs3_szerk2

Kisteleki tanárok is a TOP 5-ben a „K&H mozdulj! – Az év tesitanára” versenyen

cs3_szerk2

Balástyai óvodások jártak a Kisteleki Rendőrkapitányságon

cs3_szerk2

Szentesi, csongrádi és kisteleki tanárok is a legjobbak között az év tesitanára versenyben

cs3_szerk2

A Szentlélek ajándékaival gazdagodtak

cs3_szerk2