Mindszent Sport

Mindszenti elnöke lett a hódmezővásárhelyi fociklubnak

Március közepétől hivatalosan is a mindszenti Tóth Csaba tölti be a Hódmezővásárhelyi FC elnöki posztját, aki Szentesen is játszott NB I/b., NB II. és NB III. bajnokságokban.

„Egyesületünk még február 5-én tisztújító közgyűlést tartott, ahol új elnököt és új, kibővített elnökséget választott a tagság. A változás bejegyzése a törvényszéken megtörtént és a napokban jogerőre emelkedett. A HFC új elnöke Tóth Csaba lett” – számolt be a változásról a klub.

Az új elnök így mutatkozott be: 

Tóth Csaba vagyok, 50 éves, 3 gyermeket nevelünk a feleségemmel. Hódmezővásárhelyen születtem, és azóta is kötődöm Vásárhelyhez, itt dolgozom 30 éve a polgármesteri hivatalban. Itt ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival, végigjártam a korosztályos csapatokat, majd a megyében, Szentesen és Makón játszottam NB I/b., NB II. és NB III. bajnokságokban. A foci egy örök szerelem, sajnos már csak szurkolóként, vagy öregesen. Az elnöki posztot azért vállaltam, mert szeretnék segíteni a klubnak lehetőségeimhez mérten, akár szponzorok keresésében is. Fontosnak tartom az utánpótlás és a felnőtt csapat együttműködését, amin szerintem van még javítanivaló. Bármi problémával kereshetnek, igyekszem mindenkinek segítségére lenni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Érkezik a hidegfront, leállt a mindszenti komp

cs3_szerk2

Ugrai Panna világbajnoki kerettag lett, utazhat Szingapúrba

cs3_szerk2

Autóbalesetben elhunyt Szoboszlai Dominik csapattársa

cs3_szerk2

A szentesi Bugyi Tibor dobogósként érkezik a csongrádi Fire Cross fordulóra

cs3_szerk2

Ugrai Panna Európa-bajnok lett az U23-as úszó Eb-n!

cs3_szerk2

Életveszélyes késelés Mindszenten – közlekedési vita fajult brutális támadássá

cs3_szerk2

Minden akadály elgördült a szintlépés elől, irány az első osztály! 

cs3_szerk2

Újabb figyelmeztetést adtak ki: szerdán és csütörtökön fokozódik a hőség a térségünkben

cs3_szerk2

 Világbajnoki ezüsttel és nagyszülői öleléssel ismét Csongrádon edz Kovács Marcell

cs3_szerk2