Csongrád

Jövőnk záloga: Módszertani szakmai nap az óvodapedagógusok számára Csongrádon

Módszertani szakmai napot tartottak Csongrádon, óvodapedagógusok számára, amelyen Fodor Zsuzsanna, a Csongrádi Óvodák intézményi igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, a találkozót pedig Csongrád város alpolgármestere, Máté Attila nyitotta meg.

Az alpolgármester megnyitójában kihangsúlyozta az óvodák és az óvodapedagógusok szerepének fontosságát a város életében és a gyerekek fejlődésében. Kiemelte, hogy az óvodai nevelés mennyire meghatározó a jövő generációja szempontjából, hiszen nem mindegy milyen alapokkal indulnak a gyerekek. 

Az idei évben 300 millió forintnak megfelelő támogatásban részesül 4 óvoda, amelyeket fejlesztésekre fordítanak. A beruházás keretében megújul a játszó udvar, valamint napelemek telepítésére kerül sor. A város vezetése kiemelt célként kezeli az óvodák támogatását, hiszen az itt zajló munka hosszú távon határozza meg a közösség jövőjét.-mondta el az alpolgármester.

A szakmai nap vendége Kiss Ágnes, a Kövér Béla Bábszínház igazgatója volt, aki előadásában a bábozás szerepét hangsúlyozta a kisgyermekek fejlődésének folyamatában. Kiemelte, hogy a bábszínház olyan művészeti lehetőség, amely széles spektrumon mozog, és izgalmas műfaj. A gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő előadásokat játszanak, és próbálják ezt az „életkori ollót” egyre nagyobb mértékben nyitni, ennek megfelelően klasszikus és kortárs irodalmakat is felhasználnak. 

A rendezvény gyakorlati foglalkozásokkal zárult, ahol a pedagógusok három különböző területen mélyíthették el tudásukat. A szakmai nap nemcsak inspirációt és új ismereteket adott az óvodapedagógusoknak, hanem megerősítette őket abban, hogy munkájuk pótolhatatlan szerepet játszik a kisgyermekek életében és a közösség jövőjének alakításában. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto