Idén tizedik alkalommal rendezték meg Kisteleken a hagyományőrző disznótoros eseményt, amely mára a város egyik legkedveltebb közösségi rendezvényévé vált. A jubileumi alkalom különleges hangulatban telt, hiszen a résztvevők nemcsak a finom falatokat, hanem a közösség erejét és a régi idők szokásait is élvezhették.
Négy disznó, hagyományos receptek
A program reggel 7 órakor vette kezdetét a hagyományos disznóvágással,ahol négy sertést dolgoztak fel. A város önkormányzata biztosította az állatokat, egy kivételével, amelyet egy helyi vállalkozó ajánlott fel. A résztvevő civil szervezetek és közösségi csoportok aktívan bekapcsolódtak a feldolgozásba, így mindenki kivehette a részét a munkából és a vidám hangulatból.
A délelőtt folyamán a nagyszüleink receptjei alapján készült klasszikus disznótoros ételek kerültek terítékre. A sátrak között sétálva bárki kóstolhatott a hagyományos ízekből, és élvezhette a hamisítatlan disznótoros hangulatot. Nem hiányozhatott a hagymás sült vér, a frissen sült pecsenye mellett a hájas-vagy hókifli sem. A résztvevők nemcsak megkóstolhatták, hanem meg is tanulták a hagyományos fűszerezési és főzési technikákat az idősebb generáció tagjaitól.
A legkisebbekre is gondoltak, hiszen a disznótoros esemény nemcsak a felnőttek számára volt élvezetes. A gyerekeket állatsimogató, játék kuckó és malachoz kapcsolódó kvíz várta, amely során szórakozva tanulhattak a hagyományos falusi életmódról. Délutánra a rendezvény csúcspontjához érkezett: a disznótoros vacsorához, amelyen az orjaleves és a töltött káposzta kapta a főszerepet.

Hagyományőrzés és közösségi felelősség
Nagy Sándor, Kistelek város polgármestere kiemelte, hogy a rendezvény immár egy évtizede bizonyítja, milyen fontos a hagyományok megőrzése. Hangsúlyozta, hogy az idősebb generációnak kötelessége átadni a régi idők szokásait, ízeit és technikáit a fiatalabb nemzedéknek, hogy ezek az értékek ne vesszenek el.
„Az emberek részéről hatalmas az igény az ilyen eseményekre, hiszen a hagyományos ízek és közösségi együttlét iránti vágy továbbra is élő” – fogalmazott a polgármester. “Meg kell keresni azokat a civil közösségeket, akik részesei voltak ezen hagyományoknak és át tudják adni a tapasztalataikat. Mindezek mellett ők is nagyon jól érzik magukat, örömmel teszik, mi pedig valóban egy különleges élmény részesei lehetünk általuk. Hálás vagyok, hogy immár tizedik alkalommal tudtuk ezt a rendezvényt ilyen színvonalon megszervezni” – mondta el Nagy Sándor.
A kisteleki hagyományőrző disznótoros nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem a közösség összetartásának egyik legjobb példája is. Az ilyen rendezvények bizonyítják, hogy a múlt értékei és az együtt megélt pillanatok jelentik a jövő legfontosabb alapját.
Fotók: Cs3.hu / Nagy Sándor polgármester / Kistelek Facebook-oldala
- Hirdetés -