Sport Szentes

A szentesi Zsoldos diákjai sportban is kimagasodnak

A Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum diákjai az első félévben is bizonyították, hogy nemcsak a tanulásban, de a sportban is kiemelkedőek. Közel száz tanuló vett részt különböző egyéni és csapatversenyeken, szép eredményekkel és értékes tapasztalatokkal gazdagodva.

A mezei futásban Czinka Izabella, Czifra Noémi és Molnár Judit is dobogós helyezést ért el, ezzel továbbjutva a megyei döntőbe. A labdajátékok terén is aktívak voltak a diákok: a futsal diákolimpián két fordulón keresztül küzdöttek, míg a fair play kupát az őszi fordulóban a Zsoldos csapata nyerte. A lány röplabda csapat is kiváló eredményeket ért el az „A” kategóriás diákolimpián.

A téli sportok sem maradhattak ki

A hagyományokhoz híven, idén is több alkalommal látogattak el a diákok a szentesi jégpályára. A 9C., 1/9A. és 1/9C. osztályok számára ez volt az első ilyen élmény, míg a 10A. osztály már rutinosan vette birtokba a jeget.

A második félév is tartogat kihívásokat

A következő félévben sem lesz pihenő a sportoló diákoknak: fiú röplabda, CEFU futsal sorozat, torna, fair play, kispályás labdarúgás, atlétika és honvéd kadét küzdősport versenyek várnak rájuk.

Gratulálunk a diákoknak és edzőiknek, és további sok sikert kívánunk nekik!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

60 éves lett a szentesi humorbomba

cs3_szerk2

Civil Véradásra várnak Szentesen és Mindszenten

cs3_szerk2

Sulyok Tamás Szentesen: a vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga + Fotók + Videó!

cs3_szerk2

Zálogházban adta el a lopott biciklit a szentesi tolvaj

cs3_szerk2

Rászorulóknak segített a metALCOM-csapat

cs3_szerk2

Szarvason versenyeztek a Four Diamonds úszói

cs3_szerk2

A szentesi szakrendelőben is elindul a Járóbeteg Irányítási Rendszer

cs3_szerk2

Büszkeség: a mindszenti Ugrai Panna a medencés válogatott „A” keretében kapott helyet

cs3_szerk2

Szentes vezetése magasról tesz a lakosok kéréseire

cs3_szerk2