Szentes

Farkas Nikolett: egy félrevezető kampány indult rajtam keresztül a Fidesz ellen

„Arra kérek mindenkit, várjuk meg a bíróság döntését! Az én lelkiismeretem tiszta és a bírósági döntésről fogom tájékoztatni a Tisztelt Lakosságot!” – írja közleményében a szentes képviselő, akin keresztül a napokban a baloldal újabb hazug támadást indított a Fidesz ellen. 

Mint megírtuk, ismét undorító támadást indítottak a baloldal politikusai és lakájmédiái egy szentesi képviselő ellen. A saját tettüket próbálják a Fideszre kenni, és igyekeznek minden lakost összezavarni és egymásnak ugrasztani. Az ellenzék egyik zászlóshajója, az Átlátszó nevű oldal úgy ír Farkas Nikolett bírósági ügyéről, mintha az a 2024-es önkormányzati választásokkal lenne összefüggésben, ez azonban nem így van, hiszen ez egy 2019-es történet. 

Az ügyben az érintett képviselő is kiadott egy közleményt, melyben kifejti, hogy egy ellenzéki, a mostani városvezetés érdekében, a Fidesz ellenében szerveződő csoport választási csalását akarják kifordítva magyarázni.  Arra kéri a Dk-s képviselőket, foglalkozzanak végre a szentesi problémákkal, mert munka lenne elég, csak neki kellene kezdeni.

Íme a közlemény változtatás nélkül:

Az ügy kapcsán megszólalt már a szentesi baloldali összeborulás, a JÖSZ volt képviselője is. Krausz Jánosné akkora pofont osztott ki Tankó Zsoltnak, hogy a DK-s képviselő köpni-nyelni nem tudott, inkább gyáván egyből törölte is a hozzászólást. Erről bővebben ITT ÍRTUNK.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vonat és kisbusz karambolozott Szentesen

cs3_szerk2

Nincs veszélyben a sürgősségi ellátás! – Az SZTE reagált az szentesi kórházat érintő internetes álhírekre

cs3_szerk2

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2