Belföld

Orbán Viktor: a háború legveszélyesebb két hónapja előtt állunk

Az ukrajnai háború legveszélyesebb két hónapja előtt állunk – jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök a közösségi oldalára szerdán feltöltött videóban azt mondta: baljós hírek érkeztek az ukrajnai háborúból, ezért összehívta a Védelmi Tanácsot.

A kormányfő elmondta: a Védelmi Tanács jelentését meghallgatta, “soha nem volt ilyen nagy az eszkaláció, a háború kiterjedésének veszélye“.

Orbán Viktor kijelentette, a háború legveszélyesebb két hónapja előtt állunk. Donald Trump amerikai elnök győzelmével kézzel fogható közelségbe került a béke, de legalább is a tűzszünet, azonban két hónapig még a háborúpárti kormány van hatalmon az Egyesült Államokban.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kedden az ukránok nagy hatótávolságú rakétákkal lőttek orosz területeket, az oroszok pedig válaszképpen egy szigorúbb nukleáris doktrinát fogadtak el” 

– mondta.

A miniszterelnök kiemelte, a következő hetekben, hónapokban Magyarország minden tudására, eszközére, minden diplomáciai tapasztalatára szükség lesz, hogy ebből a háborúból továbbra is kimaradjon.

Merthogy Magyarországnak ebből a háborúból továbbra is ki kell maradnia” – hangoztatta Orbán Viktor. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megszavazta az Országgyűlés: Szentesen és Csongrádon sem vásárolhatnak energiaitalt a 18 éven aluliak 

cs3_szerk2

Luxusvillája miatt indított nyomozást a rendőrség Ruszin-Szendi Romulusz ellen

cs3_szerk2

Szakad a Tisza: Új politikai mozgalmat indít Magyar Péter egykori kulcsembere

cs3_szerk2

Napi abszurd: Magyar Péter a Női Sikernapon lép fel, mint támogató családapa

cs3_szerk2

Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt

cs3_szerk2

A Vatikánban kimondták, Erdő Pétert választanák a következő pápának

cs3_szerk2

Orbán Viktor: ha lesz uniós tagsága Ukrajnának, akkor nem lesz pénz, amit haza lehetne hozni

cs3_szerk2

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2