A minap egy fiatal barátommal beszélgettem. Megütötte a fülemet egy mondata: „Ennél már úgy sem lehet rosszabb.” Ha politikáról van szó, nem árulunk egy gyékényen; ez nyilván ennyiből is kiderült.
Az én ifjú barátom alig múlt harminc éves. Az egyetem után külföldön dolgozott, és csak FIDESZ-KDNP kormányalakítása után tért haza. A hazai viszonyokról szerzett összes közvetlen tapasztalata Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt született.
Nem élte meg a korábbi évtizedek válságait, amikor a megszorítások a lakosságot sújtó brutális adóemelésekről, létszámleépítésekből, óvoda és iskolabezárásokból, és tömeges munkanélküliségről szóltak. Nem tapasztalta, hogy milyen gyorsan égnek el a megtakarítások a gázáremelések után, nem omlott össze a családi költségvetése a devizahitelek törlesztő részleteinek duplázódása után. Nem tapasztalta meg, hogy az egészségügyet hogyan roppantotta össze a balliberális kormánykoalíció a 2000-es évek vége felé; nem tud az egészségügyi reformról, ami kórházbezárásokról, ágyszám csökkentésről, orvosok és nővérek kirúgásáról, és az így lepusztított kórházaknak előírt kötelező széfvásárlásról szólt. Nem tudja milyen, ha a jóléti rendszerváltásról, száz napos programokról hazudozó politikusok miatt tömegek veszítik el egyik napról a másikra a munkájukat, fizetésüket, életük munkájával felépített házukat.
Mit mondhatnék az én ennek a fiúnak, akit nem érdekelnek ezek a több évtizedes mesék?
Eszembe jutott, mit csinált apám, mikor a penészes kukoricát összesöpörtem a még használhatóval egy télen. Nem volt egy vödörnyi, ki akartam dobni. Az öreg könnyes szemmel kivette a vödröt a kezemből és szétválogatta a kukoricát: „Látszik fiam, hogy milyen kevés nyomorúságot éltél meg.” Nem mondott többet, és később sem hozta szóba az esetet
Meghallottam mit mondott, meg is jegyeztem egy életre, de érteni csak később értettem meg.
Amikor már én is vesztettem el olyat, amit korábban biztosan a magaménak gondoltam.
Moderari
- Hirdetés -