Szegvár

Lil G és az Animal Cannibals is érkezik a szegvári falunapra

Augusztus 19-én buli lesz Szegváron, egész napos programsorozattal várják az érdeklődőket.

A Művelődési Ház előtti Nagyszínpadon megannyi fellépő és neves zenész megfordul majd. Láthatjuk Molnár Orsi gyermekműsorát, Rózsás Viktória zenés műsorát, a Dobbantó Néptáncegyüttes fellépését, Magyar Rózsa zenés műsorát, Amika és Szili zenés műsorát, a sztárvendégek pedig Lil G és az Animal Cannibals lesznek. A műsort az ALIBI Együttes zárja.

Íme a részletes program:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szegvár is képviseltette magát a parajdi Káposztafesztiválon

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Szegváron újra életre kel az 50-es és 60-as évek világa – érkezik a Retro Piknik

cs3-szerkeszto

A Tiszában találták meg az eltűnt szegvári férfi holttestét

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Szegvári futballcsoda: bajnoki cím és irány a magasabb osztály!

cs3-szerkeszto

Tófesztivál: főzőverseny, Kollányi Zsuzsi és egész napos családi programok Szegváron

cs3-szerkeszto