Sport

Nagyot küzdött, de nem jött össze a bravúr Fucsovicsnak

Rafael Nadal két és fél óra alatt három szettben győzte le Fucsovics Mártont a férfi tenisztorna első fordulójában. A másik magyar, Marozsán Fábián kétszettes vereséggel szintén az első fordulóban búcsúzott a párizsi olimpia tenisztornájának férfi egyes küzdelmeitől.

Fucsovics Márton döntő játszmában, hatalmas csatában kikapott a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadaltól a párizsi olimpia tenisztornájának első fordulójában.

Az 1891-ben létesült Roland Garros igencsak ismerős helyszín lehetett a spanyol szupersztárnak, mivel rekordot jelentő 14 alkalommal diadalmaskodott a Philippe Chatrier Stadionban.

A 32 éves nyíregyházi játékos a “három nagy” közül Roger Federerrel és Novak Djokoviccsal is többször összecsapott, de a 38 éves salakkirállyal éppen az ötkarikás játékokon találkoztak először. Nadal komoly olimpiai múlttal büszkélkedhet, ugyanis 2008-ban egyesben, 2016-ban pedig párosban szerzett aranyérmet. Fucsovics ugyanakkor az első olimpiáján szerepelt, mivel legutóbb ugyan elutazott Tokióba, de sérülés miatt a rajt előtt visszalépett.

A kezdésre szinte zsúfolásig megtelt a centerpálya, egy-egy üres széket lehetett csak látni, természetesen a legtöbben a mallorcai klasszist éltették, de feltűnt a lelátón néhány magyar zászló, és a “Vamos, Rafa!” felkiáltás mellett a “Hajrá, Marci!” is hallható volt.

Fucsovics szempontjából nem indult jól a meccs, több ki nem kényszerített hibája volt, Nadal így hozta a saját, majd elvette ellenfele adogatását és brékelőnybe került. A spanyol sztár a harmadik játékban csillogtatta meg először fantasztikus tudását, bombaerős tenyeresekkel “ütötte le” a pályáról magyar ellenfelét (3:0). A negyedik játékba Nadal hibázgatott bele többször, így Fucsovics először hozta a szerváját, de riválisa adogatásai során többször is rossz megoldást választott, a spanyol pedig egy újabb védhetetlen tenyeressel került 4:1-es előnybe. A magyar játékos a következő gémet nem tudta lezárni, Nadal pedig egy újabb remek elütéssel növelte előnyét, egy semmire hozott adogatójátékkal pedig 31 perc játék után lezárta az első szettet.

A második játszmát a magyar magabiztos adogatójátékkal kezdte, ezt követően pedig, a mérkőzés leghosszabb játékában először bréklabdához jutott, amelyet rögtön ki is használt. A harmadik gémet Fucsovics 0:30-ról néhány kifejezetten szép ütéssel simán megfordította (3:0), a közönség pedig Nadalt próbálta bekiabálásokkal feltüzelni. A közönségkedvenc semmire hozta szerváját, Fucsovicsot ez azonban nem zavarta meg, láthatóan próbálta mozgatni – rövidítésekkel és ide-oda ütésekkel – a kissé fáradni látszó Nadalt (4:1). A spanyol két bréklabdáról fordította meg a következő gémet, ezután viszont Fucsovics növelte előnyét – pedig a közönség már őrjöngött egy Nadal-elütés után, a székbíró azonban lement és jelezte, széles a labda, lehűtve ezzel a kedélyeket (5:2). Fucsovics az egyenlítésért adogatott, amikor a mérkőzés legszebb labdamenetét Nadal nyerte meg – a bő félperces játékban gyakorlatilag mindenféle ütést és mentést láthatott a közönség, amelynek minden tagja felugrott a székéből és állva tapsolt. A spanyol a saját szemszögéből a legjobbkor visszabrékelt (4:5), de ez megint sokat kivett belőle, ráadásul Fucsovics harmadik szettlabdájánál egy rendkívül kockázatos ejtést vállalt be, ami nem sikerült, így döntő játszmára került sor.

Ebben Fucsovics az első két adogatójátékát egyaránt bréklabdákról mentette meg, majd Nadal második szervagémjénél három lehetőséghez jutott, a spanyol azonban megint elővett kicsit a “régiből”, sorozatban öt ponttal fordított (2:2). Nadal a mérkőzésen sokadszor támadt fel, Fucsovics pedig besegített neki egy elrontott fonákkal, aminek köszönhetően riválisa brékelt (3:2). A nyíregyházi játékosnak a következő gémben is volt bréklabdája, mégis Nadal került egy lépéssel közelebb a győzelemhez (4:2), Fucsovicsnak pedig 2 óra 21 perc játék után a meccsben maradásért kellett szerválnia (5:3). Nadal gyorsan “leadta” ellenfele szerváját, hogy ő fejezhesse be a mérkőzést, de hiába jutott két meccslabdához, mindkettőt elrontotta – a másodikat kettős hibával -, a harmadikat azonban egy parádés tenyeressel értékesítette és 2 óra 30 perc alatt nyert.

Nadalra a 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes Novak Djokovic vár a 32 között.

Este párosban Fucsovics és Marozsán a holland Tallon Griekspoorral és Wesley Koolhoffal száll szembe, és továbbjutás esetén a spanyol szuperduó, Nadal és a négyszeres GS-győztes Carlos Alcaraz következhet.

Marozsán búcsúzott egyesben a férfi tenisztornától

Marozsán Fábián kétszettes vereséggel az első fordulóban búcsúzott a párizsi olimpia tenisztornájának férfi egyes küzdelmeitől.

A pályafutása első olimpiáján szereplő, világranglistán 49. Marozsánra nem várt könnyű feladat a francia Ugo Humbert ellen, ugyanis amellett, hogy a rivális jelenleg 15. az ATP-rangsorban, a hazai közönség támogatását is élvezhette.

Tavaly a Davis Kupa tatabányai selejtezőjében kemény pályán csaptak össze, akkor Humbert két szettben nyert, második találkozójuk pedig telt ház, azaz 2200 néző előtt kezdődött a Roland Garros 14-es pályáján.

Marozsán ugyan egyből brékelni tudott, ezt követően viszont a francia teniszező sorozatban négy játékot nyert. A magyar kiválóság ezután ugyan nagy csatára késztette riválisát, két játékban összesen hat lehetősége volt, hogy másodszor is elvegye Humbert szerváját, de nem tudott élni az esélyeivel, így 37 perc után hátrányból folytatta.

A nézők minden játékmegszakításnál hangos “Ugo, Ugo” kiáltásokkal biztatták kedvencüket, aki a második játszmában is azonnal brékelt, ezzel “hálálva meg” a közönség erőfeszítéseit. Humbert sokkal több nyerőt ütött, s mivel a két játékos ki nem kényszerített hibáinak száma megegyezett, fokozatosan őrölte fel Marozsánt, s még arra is volt energiája, hogy az egyik télfélcserénél a nézőkkel együtt elénekelje a francia himnuszt. Humbert végül 68 perc után fogadhatta a hálónál a magyar teniszező gratulációját.

Este párosban Fucsovics és Marozsán a holland Tallon Griekspoorral és Wesley Koolhoffal száll szembe, és továbbjutás esetén a spanyol szuperduó, Nadal és a négyszeres GS-győztes Carlos Alcaraz következhet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fölényes győzelemmel kezdett az Eb-n a magyar női kézilabda-válogatott

cs3_szerk2

Eldőlt, ki ellen játssza sorsdöntő meccsét a magyar válogatott

cs3_szerk2

A mindszenti Ugrai Panna egyéni csúcsokat szeretne úszni a budapesti rövidpályás vb-n

cs3_szerk2

A kórházból üzent Szalai Ádám rosszulléte után

cs3_szerk2

Dráma a focipálya mellett: Szalai Ádámot újra kellet éleszteni

cs3_szerk2

Hivatalos: a mindszenti Ugrai Panna a magyar válogatott tagja lesz a hazai vb-n

cs3_szerk2

Hazatért a csongrádi Feri bácsi, aki megnyerte a New York City Maratont

cs3_szerk2

Szép eredményekkel zárták az őszi szezont az Oxigénfalók fiataljai

cs3_szerk2

Kettős magyar bajnoki címmel indított Ugrai Panna a Rövidpályás OB-n

cs3_szerk2