Szentes

Simicskó István Szentesen: a honvéd kadétprogram sikertörténet

A 2017-ben indult honvéd kadétprogram sikertörténet, már csaknem 10 ezer középiskolás vesz részt benne, 150 iskola kötött szerződést a Magyar Honvédséggel – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán Szentesen.

Simicskó István a harmadik alkalommal megszervezett búvár kadét tábor sajtónapján azt mondta, a hazájukat szerető fiatalok jelentik Magyarország jövőjét.

A 2015-ben indult honvédelmi táborok egyre népszerűbbek, ezekre mind több fiatal jelentkezik. Lebonyolításukat segíti a szövetség, emellett speciális képzéseket nyújtó táborokat is szervez. Ilyen a búvár-, ejtőernyős- vagy a pilótaképzés, illetve a komolyabb fizikai igénybevételt jelentő elite challange tábor – tudatta az elnök.

Ezeken a fiatalok olyan speciális képességeket szerezhetnek, melyet később a honvédségnél vagy a civil életben hasznosíthatnak – közölte a politikus.

Az elnök kifejtette, a II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred bázisa az ország egyetlen olyan létesítménye, amely katonai búvárképzést nyújt. Bár a fiatalok általában szabadidős tevékenység lehetőségét látják a búvárkodásban, ennek a sportnak mindig is volt katonai jelentősége. Előfordulnak olyan katasztrófahelyzetek, amikor szükség van a katonabúvárok szaktudására – tette hozzá.

Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a szentesi műszaki ezred búvárbázisa az országban egyedülálló. Egyre több olyan fiatal van, aki érdeklődik a búvárkodás iránt, a Szentesen megszerzett ismereteket, tudást később a fegyveres testületeknél, ipari búvárként vagy akár sportolás során is alkalmazhatják.

Az politikus bízik abban, a búvárbázist a jövőben – akár honvédelmi sportközpontként – fejleszteni tudják.

Debreczeni László, a program szakmai vezetője elmondta, a hétfőtől péntekig tartó táborba az ország minden részéről érkeztek a honvéd kadétprogramban résztvevő középiskolások. A 19 fiú és lány nem rendelkezett búvár alapképzettséggel, a vízbiztonság és úszástudás volt jelentkezési felvétel.

A fiatalok az elméleti alapok elsajátítását követően az alapoktól eljutnak odáig, hogy önállóan biztonsággal tudják kezelni a búvárfelszerelést. A hét folyamán legalább 20 órát töltenek a vízben, de emellett megismerkednek a műszaki ezred tevékenységével is – közölte a szakember.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megható sorokkal búcsúzik a Szentesi Vízilabda Klub Fejes Csabától

cs3_szerk2

Varga Ferenc szerint a határon túli magyarok románok

cs3_szerk2

Gyermekmosolyokkal és élményekkel telt meg a szentesi Klauzál iskola udvara

cs3_szerk2

Akasztana és autó után kötne embereket a Tisza-támogató szentesi szennyoldal

cs3_szerk2

Mintegy 400 versenyzővel startolt el a térség egyik legnagyobb úszóversenye Szentesen

cs3_szerk2

Volt pénz lóvéra: 10 milliós drogfogás Szentesen

cs3_szerk2

Vállalkozói nap a Szentesen: fókuszban a forrásszerzés és a generációs különbségek kezelése

cs3_szerk2

Az utolsó nemesi felkeléshez repít vissza a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára

cs3_szerk2

Az egészségügyi államtitkárral egyeztettek a szentesi és csongrádi egészségügyi szakemberek

cs3_szerk2