Mindszent

RTL: fiával pályázik a megyei elnök

A fiai által vezetett egyesülettel kezdeményezett közös, több száz milliós uniós projektet a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés leköszönő elnöke – írta meg a hvg.hu. Gémes László alapítója és korábban vezetője is volt az egyesületnek, akkor mondott le, amikor a közgyűlés elnökének választották.

Nem véletlen, hogy a Fidesz nem kíván közösséget vállalni a politikai kalandorral, nem csak Szegváron, Szentesen és a megyei önkormányzatnál, már a kormánypártoknál is kiverték a biztosítékot Gémes piszkos ügyei. A Mindszent polgármesteri székére pályázó kalandor nem érti, mi a gond azzal, hogy az általa vezetett önkormányzat uniós támogatásokat költene el a fiai vezette egyesületen keresztül – írta meg az RTL.

Összesen 3,188 milliárd forint értékben pályázna aktív turizmus fejlesztésére Csongrád-Csanád vármegye önkormányzata – számolt be tavaly a HVG. A lap úgy fogalmaz, hogy itt válik érdekessé a történet, ugyanis a Kurca-kör vízi turisztikai pályázatra az önkormányzat partnerségben nyújtaná be a dokumentumokat a szentesi St. Jupát Sportegyesülettel, illetve a Kurca-Völgye Egyesülettel. Utóbbit maga Gémes alapította évekkel ezelőtt, majd 2019-ben visszalépett az elnökségi posztról, azóta azt egyik fia, Gémes Gergely tölti be, az alelnök pedig a másik fia, ifjabb Gémes László.

„Szerintem azok a furcsák, akiknek ez furcsa, én sajnálom ezeket az embereket” – nyilatkozta a HVG-nek a közgyűlés elnöke.

Szirbik Imre, korábbi szentesi polgármester szerint ez nagyon beszédes. „Akik közel vannak a tűzhöz, igyekeznek ebből a fazékból minél többet kiszedni, és minél távolabb tartani azokat, akik ebbe belelátnának” – fogalmazott.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Érkezik a hidegfront, leállt a mindszenti komp

cs3_szerk2

Ugrai Panna világbajnoki kerettag lett, utazhat Szingapúrba

cs3_szerk2

Ugrai Panna Európa-bajnok lett az U23-as úszó Eb-n!

cs3_szerk2

Életveszélyes késelés Mindszenten – közlekedési vita fajult brutális támadássá

cs3_szerk2

Újabb figyelmeztetést adtak ki: szerdán és csütörtökön fokozódik a hőség a térségünkben

cs3_szerk2

Hűvösbe, Szentes, Csongrád, Mindszent! Holnaptól harmadfokú hőségriasztás lép életbe!

cs3_szerk2

Megkezdődött a tiszavirágzás Szentesnél, Csongrádnál és Mindszentnél is

cs3_szerk2

Lóerő, lendület, látvány – Érkezik a mindszenti Lovas Napok

cs3_szerk2

Figyelmeztet a mindszenti szülő: egy fiatal, félig meztelenül, késsel a kezében üldögélt egy hintában

cs3_szerk2