Felgyő

Egy emberként fogott össze Felgyő a gyerekekért

A Gyermeknap minden évben kiemelt eseménye az óvodáknak és iskoláknak. Felgyőn az óvoda és a mini bölcsőde első alkalommal rendezett nagyszabású évzáró és gyermeknapi rendezvényt, amelyre az intézménybe járó gyermekek mellett, a településen élő családokat is vendégül hívták.

Az eseményre színes program sorozattal készültek, amelyhez minden segítséget megkaptak a helyiektől. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyien segítettek a szervezésben és lebonyolításban, így igazán jó hangulatú és nagyon sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött. 

„Valóban ez az első alkalom. Az óvodabál volt eddig a legnagyobb rendezvényünk, de úgy gondoltuk, hogy a Gyermeknap megfelelő alkalom arra, hogy a meglévő kapcsolatainkat erősítsük és bővítsük, ezért most nem intézményen belül, hanem a saját és a környező településekre vonatkozóan szerveztük meg ezt az eseményt. Nagyon színes programokkal készültünk, amely újszerű és élményszerű volt a gyerekek számára. El kell, hogy mondjam, hogy nincs Felgyőn olyan civil szervezet vállalkozó vagy egyesület, üzlet az önkormányzat mellett, akik ne segítettek vagy támogattak volna bennünket, emellett a Május 1 Vadásztársaság és Szabó Illés felajánlása is egyedülálló volt a rendezvény tekintetében. A szülőktől is nagyon sok segítséget kaptunk. Hálásak vagyunk ezért a fantasztikus összefogásért, és látva az érdeklődést szeretnénk minden évben megrendezni ezt a gyerekeknek. – mondta el Szabóné Pálinkás Györgyi főigazgató.

Kora délutántól, már sült a hal a tárcsán, rotyogott az őzpörkölt a bográcsban, pattogott a tűz a kürtőskalács alatt és a vadászkutya bemutatót követően a táncházban újra rophatták kicsik és nagyok. A solymászok igazi meglepetéssel szolgáltak a gyerekeknek, amikor egyik helyről a másikra repültek a különleges madarak mindenki legnagyobb csodálatára. A vadászkutyák most nem az erdőben, hanem a gyerekek társaságában keresték a nyomokat és örvendeztették meg a kicsiket. A Léghajó Színház, fergeteges hangulatot csinált egyedi előadásával. Mindeközben, lehetett kézműveskedni, csillámtetkózni, különleges virágokat és szélforgókat készíteni, és a népi játszópark is sok érdekességgel várta a látogatókat. Aki még egy kiscsemegére vágyott, friss pattogatott kukoricát is ehetett és a saját poharába hűsítő limonádét és szörpöt is kérhetett. Egy szó mint száz, igazán jó kis gyermeknapi buli volt Felgyőn, ahol minden a gyerekekről szólt és a gyerekekért volt. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gyereknapot tartanak Felgyőn

Szabó Viktor

Húsvéti meglepetés Felgyőn

Szabó Viktor

A csongrádi zsaruk elől nincs menekvés: felgyői tolvajt fogtak az egyenruhások

Szabó Viktor

Cs3.hu Család! Itt az ideje egy újabb összefogásnak! Segítsünk a felgyői Anasztáziának!

Szabó Viktor

Elhagyatott épületben ütött ki tűz Felgyőn

Szabó Viktor

A legaranyosabb maci látogatja térségünk óvodáit

Szabó Viktor

Nótaszótól volt hangos Felgyő

Szabó Viktor

Egymilliót lőttek a Jerringen

Szabó Viktor

Lőporos volt a levegő a pedagógus napon Felgyőn

Szabó Viktor