Térség

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház

Május 24-én mutatják be Hunyady Sándor A három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjátékát a Békéscsabai Jókai Színházban. Az évad utolsó nagyszínpadi előadását Katkó Ferenc rendezi.

Katkó Ferenc az olvasópróbán elmondta, az előadás “egy jó értelemben vett Hunyady-karikatúra lesz”; egy “színes, pörgős előadással szeretném bemutatni, hogy mennyire örökmozgó, világlátott ember volt Hunyady”. Utóbbit magyar, román, szerb népzenei elemekkel támasztják alá, amelyekre a koreográfiát ifjabb Mlinár Pál tervezte, a korhű muzsikát Schäfer Szilveszter zenekara szolgáltatja – emelte ki.A rendező közölte, a mű Hunyady Sándor egyik legvidámabb alkotása, 1936-ban film is készült belőle; az ő célja a darab egyik karakterén keresztül bemutatni a színészi pálya kihívásokkal és munkával, emberséggel teli oldalát. “Hivatásuk ugyan kirakatba teszi őket, de ettől a színészek még ugyanolyan hús-vér emberek, mint bárki más” – fogalmazott.

Egyed Zoltán díszlettervező békebeli, nosztalgikus érzéseket tükröző, rajzolt díszletet, “vintage stílusú képeslapot” tervezett. A darab négy helyszínét, az illuzórikus világot stilizált formában jelenítik meg. A Kiss Kata által tervezett jelmezeket egy-egy színnel varrják körbe, erős kontúrt adva azoknak.

A történet szerint Csaholyi Balázs szerencsés férfi: három nővérrel, pazar vidéki otthonnal és remek fiúgyermekkel büszkélkedhet. Csakhogy a pénz kifolyik a keze közül, ezért lánytestvérei minden lépését lesik. Fia sem különb, fővárosi joghallgatóként kisebb vagyont tapsolt már el. A rossznyelvek egy gyönyörű színésznőről is rebesgetnek valamit az ügy kapcsán, így a nővérek kétségbeesetten Id. Csaholyit küldik Budapestre, hogy egyenesbe tegye a dolgokat. Ő már 10 éve nem mozdult ki a birtokról, s most feltett szándéka, hogy csatlakozzon züllött fiához, és minden pénzét léha társaságban verje el.

A főbb szerepeket Csomós Lajos, Kovács Edit, Liszi Melinda, Nánási-Veselényi Orsolya, Csonka Dóra, Tege Antal és Bartus Botond alakítja.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2

Polgármesterek Klubját tartott Farkas Sándor Balástyán 

cs3_szerk2

Csongrád-Csanád Vármegyében is elindultak „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” és az „Ifjúsági Garancia Plusz” pillér projektek

cs3_szerk2

2 napos továbbképzésen vettek részt a megyei rendőrök

cs3_szerk2

A Kastély kölcsönbe című vígjátékkal nyitja a nagyszínpadi évadot a Békéscsabai Jókai Színház

cs3_szerk2

Október 7-től ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe megyénkben

cs3_szerk2

Csongrád-Csanád Vármegyében is elindult „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” Pillér projekt 

cs3_szerk2

Október 1-jén kezdhetik meg működésüket az újonnan megválasztott képviselő-testületek

cs3_szerk2

A választókerület 13 települése nyert mintegy 43 millió forintot útfelújításra 

cs3_szerk2