Belföld

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára – erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóban.

Varga Mihály elmondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra.

A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat – fogalmazott a miniszter.

Jó hír – tette hozzá -, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz.

A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt. “A nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emeltük, reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javítottuk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti” – mondta Varga Mihály.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy “Magyarország polgárai hálával tartoznak idős honfitársainknak. Ők teremtették meg azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezhetünk. Nélkülözhetetlen a tudásuk és a bölcsességük. Kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért és megvédjük juttatásaikat” – hangoztatta a miniszterelnök főtanácsadója.

“A mai háborús időkben még fontosabb hogy biztonságban tudjuk szeretteinket, ezért indítottuk el az ingyenes Gondosóra-programot, amely eddig több mint 10 ezer életet mentett meg. Egyebek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazin legújabb számában” – tette hozzá.

A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára – mondta Nyitrai Zsolt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto